Mégsem lesz ingyenes a védőoltás?
Nem minden két év alatti gyermek, hanem csak a kiemelt rizikófaktorba tartozók kaphatják szeptembertől ingyenesen a pneumococcus elleni védőoltást – derül ki az ÁNTSZ oltóorvosoknak írt leveléből. Pedig a pneumococcus több súlyos és halálos betegség okozója és a csecsemőknek védettséget adó négy oltás sorozat ára 64 ezer forint.
A pneumococcus mikroszkópos képe. Olcsó ígéret, drága oltás © walgreens.com |
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint 2005-ben a világon több, mint egymillióan haltak meg a pneumococcus baktérium által okozott fertőzésben, döntő többségük 5 év alatti gyermek volt. Az oltás az Európai Unió 17 tagállamában kötelező, és további 6 ország jelentette be, hogy fel kívánja venni a nemzeti oltási programba.
Újhelyi Enikő, a Szent László Kórház gyermek intenzív osztályának vezetője a betegségről és annak kialakulásáról, terjedéséről szólva elmondta: a pneumococcus baktérium az újszülött és kisgyermek orrüregében, garatában megtalálható, anélkül, hogy bármiféle megbetegedést okozna, ám előre nem látható külső és belső tényezők hatására a baktérium agresszívvé válhat, amely előbb fül- és arcüreggyulladást, súlyosabb esetben, a vérárammal továbbjutva, agyhártya- és tüdőgyulladást, vérmérgezést okozhat. A baktérium cseppfertőzéssel terjed és elsősorban a bölcsődébe, óvodába járó gyermekek vannak kitéve a veszélynek – tette hozzá a főorvos.
Kérdések a szaktárcához |
Az Egészségügyi Minisztériumhoz eljuttatott kérdések, amelyekre ezidáig nem kaptunk választ : 1. Horváth Ágnes 2008. április 25-i sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy minden 2 év alatti gyermeknek ingyenesen igényelhetnek a pneumococcus elleni védőoltásból. Augusztus 7-i dátummal a kistérségi ÁNTSZ-ek olyan körlevelet jutattak el az oltóorvosokhoz, ami szerint már csak az általuk kijelölt rizikócsoportba tartozók kaphatják meg az oltást ingyenesen. Miért változtatott az egészségügyi kormányzat eddigi határozatán? 2. Az Egészségügyi Közlöny (LVIII. évf. 10 szám) 2902 oldalán szereplő táblázat alapján minden két (és öt) év alatti gyermek, valamint 65 év feletti férfi invazív pneumococcus betegség szempontjából fokozott kockázati csoportba tartozik. Ha ez így van, akkor miért nincsenek egységesen az ÁNTSZ által kiadott körlevél rizikócsoportjában? 3. Rendelkezésükre áll-e a megfelelő mennyiségű oltóanyag, hogy szeptember 1-től az oltásokat megkezdhessék? |
A vakcina már eddig is elérhető volt, de a legkisebbeknek 64 ezer forintért. A borsos ár ellenére évente 30 ezer gyereket így is beolttattak szüleik. Hogy erre pontosan mennyit költöttek, nem tudható, mert a szükséges oltások száma az életkor növekedésével csökken, a nagyobb gyermekeknek négy helyett kettő, azután pedig már egy oltás is elegendő.
Az ÁNTSZ kistérségi intézményei 2008. augusztus 7-ei dátummal olyan körlevelet küldtek ki az oltóorvosoknak, amely szerint csak a 2008. július 1. után született, egészségügyi okok miatt veszélyeztetett csecsemőknek adhatják ki ingyenesen a pneumococcus baktérium elleni védőoltást. Azaz már szó sincs arról, hogy az oltáshoz valamennyi 2 év alatti gyermek ingyenesen hozzájuthatna. Az ÁNTSZ által meghatározott rizikócsoportba különböző betegségekkel született, illetve koraszülött gyermekek tartoznak.
Az ÁNTSZ levele azért meglepő, mert az Egészségügyi közlöny (LVIII. évf. 10 szám) 2902 oldalán szereplő táblázat alapján minden két év alatti gyermek, valamint 65 év feletti férfi az invazív pneumococcus betegség szempontjából fokozott kockázati csoportba tartozik. Kérdés – amelyre választ hivatalos helyről nem kaptunk – , ha az Egészségügyi Minisztérium hivatalos lapja szerint minden két év alatti gyermek érintett, akkor miért nincsenek egységesen az ÁNTSZ által kiadott körlevél rizikócsoportjában?
Mindenestre már vannak helyi kezdeményezések, ahol nem pusztán a központi döntéstől várják a megoldást. Az Anyatejes Világnap alkalmából például Tata város önkormányzata bejelentette, hogy ingyenessé teszi a pneumococcus baktérium elleni védőoltást a 2-5 éves gyerekek számára. A település vezetői remélik, hogy a kezdeményezéshez több magyar város is csatlakozik majd.
Simonfalvi Anita