2008. július. 23. 10:25 Medipress Utolsó frissítés: 2008. július. 23. 10:15 Plázs

Dohányalapú vakcina a rák ellen

Amerikai kutatók kifejlesztettek egy olyan növényi alapú vakcinát, amely képes beindítani a szervezet immunválaszát és egyénre szabható a tumorfajtától függően – áll egy hétfőn megjelent tanulmányban.

Bár még nem derült ki, valóban elégséges-e az immunválasz, hogy elpusztítsa a tumorsejteket, a kutatók bizakodnak, hogy ez a technika egyszer segíthet legyőzni a halálos betegségnek legalább néhány fajtáját. „Ez a ráknak egy olyan gyógymódja lenne, aminek nincsenek mellékhatásai” – nyilatkozta Ronald Levy, a tanulmány fő szerzője, a Stanford Egyetem egészségügyi központjából. A kutató hozzátette, bizakodik, hogy a következő klinikai vizsgálatok pozitív eredménnyel zárulnak majd. „Ha az immunrendszert harcra bírjuk,  képes lesz legyőznii a tumorsejteket” – fogalmazott a szakember. Az eljárást korábban már sikeresen tesztelték rákos egereken.

A kutatók 16 úgynevezett follikuláris B-sejtes limfómávall (nyirokrendszeri daganat) diagnosztizált betegen próbálták ki a vakcinát, ez a betegség egy krónikus lefolyású gyógyíthatatlan betegség. A páciensek közül egy sem észlelt számottevő mellékhatásokat, és több mint 70 százalékuknál jelentkezett immunválasz - olvasható a Proceedings of the National Academy of Sciences-ben megjelent tanulmányban.

Az első alkalom, hogy növényi alapú vakcinát teszteltek embereken. Korábban vizsgáltak már állati vagy emberi alapú rákellenes oltást, de az eredmények vegyesek voltak. A növényi alapú vakcináknak számos előnye van, előállításuk lényegesen kevesebb időt és pénzt igényel. Az állati sejtekkel szemben, amelyek fertőzöttek lehetnek, itt nem áll fenn fertőződés veszélye, és a termelődő antitestek (ellenanyagok) sokkal erősebb immunválaszt képesek kiváltani, mint az emlősállatisejt-alapú vackinák.

Minden limfóma esetén van egy receptor a tumorsejtek felszínén, de minden páciensnél más és más ez a receptor. Ahhoz, hogy megtalálják ezeket a receptorokat, klónozni kell a páciens tumorsejtjeit. Majd ezeket a géneket bejuttatják egy olyan vírusba, amely a természetben a dohánynövényt támadja meg. Ezt a vírust belekarcolják a dohánynövény leveleibe és így máris egy fehérjetermelő faktor lesz belőle. Egy héttel később a leveleket porrá törik, izolálják a fehérjét és beadják a betegnek - magyarázta a kutató.

A technika különleges, mert gyors és egyénre szabott, mivel minden betegnek más növény állítja elő a vakcinát – mondta el Levy az AFP-nek, de egyúttal figyelmeztet is, hogy preventív célokra ez a vakcina nem használható, viszont egy nap talán majd felhasználható lesz más betegségek ellen is.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.