Patikusok segítenének a fogyókúrázóknak
A gyógyszerészek kezdik felismerni, hogy egyre nagyobb szerepet vállalhatnak az egészséges testsúly elérésének népszerűsítésében. Az európai gyógyszerészek - magyarországi kollégáikkal megegyezően - 96 százaléka úgy gondolja, hogy helyzetükből adódóan, tanácsadással és támogatással sikeresen segíthetik a súlyproblémákkal küzdőket.
Genfben idén 16. alkalommal rendezték meg az európai obezitás (túlsúly és elhízási) konferenciát, (European Conference of Obesity, ECO) ahol egyebek között a résztvevők megvitatták a gyógyszertárak jövőbeni szerepét az elhízás elleni küzdelem terén. A szakértők álláspontja szerint ezt a komoly közegészségügyi problémát csakis összefogással és együttes erővel lehet megoldani.
Európában a felnőttek több mint fele túlsúlyos (400 milliónyian) és több mint 16 százalékuk kövér (130 milliónyian). Azok 70 százaléka, akik túlsúlyosnak tartják magukat, az elmúlt 3 évben is hasonlóan éreztek.
A közelmúlt felmérései alapján egyértelműen látszik, hogy a gyógyszerészek, helyzetükből adódóan, hatékonyan támogathatják a súlyproblémákkal küzdő embereket. A megkérdezett patikusok 92 százaléka úgy véli, életmódváltással kapcsolatos tanácsadást kellene nyújtania, míg 90 százalékuk az egészséges táplálkozásról beszélne. 74 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy fogyókúrás készítményekkel kapcsolatban is tanácsot kellene adnia. A kutatások alátámasztották, hogy az életmódváltás támogatása növeli a sikeres fogyókúra esélyét.
Számos dolgot át lehet venni a közegészségügy egyéb területeiről. Ott van például a dohányzásról való leszokás: a gyógyszerészek több ezer embernek segítettek az életmódváltásban, ezáltal hozzájárultak az emberek általános egészségének javulásához. Ráadásul a szükséges szakértelemmel is rendelkeznek - hangoztatták a szekemberek.
Stephan Rossner professzor (az Obezitás Kutatási Program vezetője, Luddinge Kórház, Stockholm – Svédország, az IASO (Túlsúly és Elhízást Kutató Nemzetközi Szövetség) korábbi elnöke azt szorgalmazta, hogy a túlsúllyal és elhízással foglalkozó szakemberek vegyék figyelembe a nemzetközi, Európán kívüli tapasztalatokat is.
Magyarországon az elhízás népbetegség, a dohányzás után a második legjelentősebb megelőzhető halálok. A felnőtt lakosság 62 százaléka túlsúlyos, 10-15 százaléka elhízott. Az adatok folyamatosan változnak, sajnos nem az eredményes irányba, vagyis a lakosság egyre hízik. A magyar női lakosság kb. 27,9 százaléka túlsúlyos és 20,4 százaléka elhízott, a férfiak kb. 38,3 százaléka túlsúlyos és 18,4 százaléka elhízott. Sajnálatos módon a gyermekkori elhízás gyakorisága is mintegy 15 százalék.