2008. május. 18. 16:46 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 19. 14:22 Plázs

Bal fülbe suttogjuk a szerelmes szavakat

Jobb a bal szerelmi vallomáshoz, mármint ha a szavakat kedvesünk bal fülébe suttogjuk el, nem pedig a jobba, mert így nagyobb az esély kedvező válaszra - ezt látszanak bizonyítani amerikai, brit és olasz pszichológiai tesztek.

A bal fül nyitottabb a szerelmi vallomáson túl egyébre is: szellemességet, a harag szavait is jobban memorizáljuk, ha bal fülünkkel hallgatjuk. Magyarázatokat, instrukciókat, nem érzelmi üzeneteket viszont jobb fülünk közvetít erősebben - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Ennek oka az agy két féltekéjének egymástól különböző kompetenciája. A bal inkább specializálódik a logikával kapcsolatos dolgokra, a jobb a képzelettel és az érzelemmel összefüggőkre. És ez a jobb oldali félteke irányítja testünk bal oldalát. 

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.