2007. október. 12. 14:08 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 12. 13:50 Plázs

Hogyan kezelhetők az alvászavarok?

Az alvászavar napjainkban egyre többeket érint - a felnőtt lakosság negyede szenved krónikus alvászavarban -, s ez komoly hatással van a társadalomra és a gazdaságra egyaránt - mondta Szakács Zoltán, az Állami Egészségügyi Központ ideggyógyászati osztályának vezetője.

Az alvászavarokkal foglalkoznak, s azok gyógyításának legújabb eredményeit összegzik a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság pénteken kezdődött kétnapos tanácskozásán. 
 
Figyelmeztető tény, hogy az utóbbi évek halálos közúti baleseteinek növekvő számában egyre nagyobb szerepe van a különböző alvászavaroknak - fogalmazott Szakács Zoltán, az Állami Egészségügyi Központ ideggyógyászati osztályának vezetője. Az alváskutató szerint az alváshiány kimutatható munkahelyi baleseteknél is, valamint sok esetben ez az oka a teljesítmény csökkenésének, amely iskolai és munkahelyi környezetben egyaránt nyomon követhető.
 
Faludy Béla, a Pécsi Egyetem főorvosa kiemelte: az alvászavarok vizsgálatával és gyógyításával foglalkozó tudomány itthon rövid múltra tekinthet vissza, jelenleg néhány laboratórium köré szerveződve működik, ám az alvászavarban szenvedő érintettek növekvő száma mindenképpen indokolja egy országos hálózat kiépítését. A jelenleg működő alváslaboratóriumok többsége akkreditált, azaz nemzetközi összehasonlításban is mindenben megfelel a magas színtű követelményeknek - hangsúlyozta, hozzátéve: a gyógyítás lehetősége tehát adott, más kérdés, hogy sokszor információ hiányában nem jutnak el a megfelelő kezelést biztosító szakorvosokhoz a betegek.
 
A társaság célja, hogy felhívja a figyelmet az alvászavarokból adódó káros következményekre, tájékoztassa az orvosokat és a betegségben szenvedőket a gyógymódokról, a rehabilitációs lehetőségekről - mondták el az alváskutatással foglalkozó szakemberek.
 
A tíz évvel ezelőtt alakult Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság negyedik alkalommal szervezett  tanácskozásán mintegy százan vesznek részt, köztük ideg- és elmeorvosok, tüdőgyógyászok, kardiológusok, belgyógyászok, háziorvosok, foglalkozás-egészségügyi orvosok.
Gazdaság Kovács Gábor 2025. március. 04. 13:39

Trump 54 ezer milliárd forintot követel Magyarországtól 2038-ig

Az idei évet tekintve 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene, ha Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítaná, ahogy Donald Trump követeli. 2038-ban a GDP 2 százaléka és 5 százaléka közt már 5,6 ezer milliárd forint lesz. A NATO biztosan emelni fogja a védelmi kiadások célértékét, de biztos, hogy nem 5 százalékra.