Új bizottság vizsgálja a súlyemelők doppingügyét
A Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöksége visszahívta az athéni olimpia doppingvétséggel vádolt magyar súlyemelőinek ügyében eljáró fegyelmi bizottságot, s helyette új testületet bízott meg az esetek hátterének felderítésével.
"Visszahívtuk a Dobos Béla vezette bizottságot, és a közgyűlésünk által eredetileg megválasztott bizottságnak adtuk át a feladatot, hogy végezze el a tényfeltárást a megadott időhatáron belül" - mondta Dolovai Tamás, az MSSZ elnöke.
"Az előző testület csak szeptember 30-án kívánta a meghallgatásokat, és ezzel a fegyelmi vizsgálatot lezárni, miáltal viszont egy napunk maradt volna, hogy elnökségi szinten véglegesítsük a Magyar Olimpiai Bizottság elé terjesztendő jelentésünket. Márpedig ha elfogadjuk a MOB-tól a támogatást, illik betartani is a MOB kérését, amely szerint 30 napon belül kell lefolytatnunk a fegyelmi vizsgálatot az elmarasztalt három súlyemelőnk ügyében" - mondta Dolovai.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége szeptember 3-i rendkívüli ülésén elfogadott állásfoglalásában, amellyel a GYISM vezetői is egyetértettek, őszinte, tényfeltáró jelentésre szólította fel a súlyemelő-szövetséget.
Előzőleg a MOB-elnökség nem fogadta el a szövetség jelentését, mert a történtek kronologikus ismertetésén kívül másról, így a felelősség kérdéséről nem szól. Ezért felszólította az MSSZ-t, hogy indítson fegyelmi vizsgálatot a versenyzők és felkészítésükben közreműködő szakvezetők ellen és a tényfeltáró vizsgálatot terjesszék ki a doppingoláshoz bárminemű segítséget nyújtó, vagy arról tudomással bíró személyekre. A súlyemelő-szövetség háromtagú, régi-új fegyelmi bizottságát dr. Bagi György vezeti. (MTI)