2004. augusztus. 26. 09:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Annus Adrián felhagy a sportolással

Az olimpiai aranyérmes kalapácsvetőt Athénban olyan atrocitások érték, hogy kijelentette, felhagy a versenyzéssel - írja a Magyar Rádió Online. A doppingellenes ügynökség itthon kutakodik Annus után.

Annus Adrián szakosztályának sajtófőnöke, Pál Gábor útján közölte: azt még tűrte, hogy őt magát megalázzák, hogy állandóan zaklassák, s azt is, hogy a nemzetközi doppingellenes ügynökség (WADA) zaklassa. Azt azonban már nem, hogy olyan hírek terjengjenek róla, hogy az Interpol körözi, és hogy gyakorlatilag olyan színben tüntessék fel, mint egy terroristát, hisz ezzel a családját is belekeverik ebbe a szörnyű színjátékba. Annus az utóbbi négy évben körülbelül ötven vizeletmintát adott, ebből négyet Athénban, s mindegyik negatív volt - közölte a szóvivő.



Annus hozzátette még, befejezi a pályafutását, és a továbbiakban semmiféle atlétikával kapcsolatos dologgal nem kíván foglalkozni, ugyanis méltánytalannak tartja a WADA követelését, miszerint újra vizeletmintát kell adnia és megalázónak tartja azt, hogy Fazekas Róbert diszkoszvetőtől elveszik az olimpiai aranyérmét.



Az olimpikon azt is megalázónak tartja, hogy a WADA közreműködésével a magyar média bemocskolja, befeketíti, és tönkreteszi a családját. Úgy fogalmazott, hogy vele bármit csinálhatnak, ő mindennek áll elébe, de azt senkitől nem tűri el, hogy a családját tönkretegye.





A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a WADA felszólította a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy csütörtökön 12 óráig adja meg az athéni játékokon kalapácsvetésben aranyérmes Annus Adrián pontos tartózkodási helyét, a határidőt 17 óráig sikerült kitolni.



(Magyar Rádió)
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.