2004. augusztus. 18. 13:07 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Aida elődöntős, Varga kiesett

Mohamed Aida bejutott az elődöntőbe a női tőrözők egyéni olimpiai versenyében, Varga Gabriella viszont a legjobb nyolc között befejezte a szereplését.

Az Elenikó vívócsarnokban - amint az elmúlt napokban többször is - ezúttal is egyszerre lépett pástra két magyar vívó. Mohamed egy kevésbé ismert ellenfelet kapott a dél koreai Nam Hjun Hi személyében, Varga viszont a négyszeres olimpiai bajnok, 1992-ben, Barcelonában egyéniben is győztes olasz Giovanna Trillinivel került szembe. Mohamed a mindössze 1,53 m magas riválisával szemben rutinosan vívott, és gyorsan 3-0-ra elhúzott. Innentől kezdve biztosan érvényesítette nagyobb tudását, a kis dél-koreai szinte képtelen volt megszúrni őt, 7-0-nál adott tust először. Három perc után 8-2 volt az állás. A második harmadban sem változott a találkozó képe, csak a győzelem különbsége volt a kérdéses, végül Mohamed 15-5-re nyert.



A másik magyar érdekeltségű mérkőzésen érvényesült a papírforma, Trillini fél perc alatt 4-0-ra ellépett. Varga azonban mindent megpróbált, két tusra, majd egyre is felzárkózott, de az olasz mindig tudott újítani (8-12). A Honvéd versenyzője hatalmas hajrába kezdett, és 12-11-nél újra csak egy találat volt a különbség, de megint jött Trillini. Az utolsó két tust pedig már magabiztosan vitte be az olasz sztár (11-15). "Csalódott vagyok, mert nagyon szerettem volna legalább az elődöntőbe bejutni. Jól sikerült a felkészülésem és jól is ment a vívás. Sajnos azonban Trillini megengedhet magának olyan dolgokat, amit a bírók másnál nem néznek el. Így pedig nagyon nehéz ellene vívni" - mondta Varga, aki a világranglista besorolás alapján a negyeddöntőben kiesett vívók közül a második legjobb, azaz a hatodik, pontszerző helyen zárt.



A magyar idő szerint 17:30 órakor kezdődő elődöntőben Mohamed visszavághat Trillininek Varga legyőzéséért, míg a másik ágon az 1996-ban győztes Carlescu-Badeát kiejtő lengyel Gruchala és a címvédő olasz Vezzali mérkőzik. (MTI)
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.