2004. augusztus. 14. 16:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

A svédek visszalépnének, ha nem tiltják el Kenteriszéket

A svéd atlétikai válogatott vezetői fontolgatják, hogy visszaléptetik versenyzőiket az athéni olimpiától, amennyiben nem kap eltiltást a doppingvizsgálatot elmulasztó Kosztasz Kenteriszt, a férfi 200 m-es síkfutás címvédőjét és Ekaterini Tanut, a női 100-on Sydneyben ezüstérmes sprintert.

"Egyelőre még nem döntöttünk az ügyben, hiszen meg kell várnunk az ítéletet, de ha indulhatnak, komolyan el kell gondolkoznunk a további szereplésen" - mondta az északi együttes szóvivője.



A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ellenőrei csütörtökön az olimpiai faluban keresték, ám nem találták Kenteriszt, valamint atlétatársát, Tanut. A két sportoló később visszatért szállására, de mindketten azt állították, senki sem értesítette őket, hogy szűrésre kell menniük. Önmagában már ez, a vizsgálat elmulasztása is doppingvétségnek minősül.



Később Kenterisz és Tanu az olimpiai falu közelében motorbalesetet szenvedett, s kórházba szállították őket. Mindez néhány órával azelőtt következett be, hogy a két sportolónak meg kellett volna jelennie a háromtagú különbizottság előtt, amelyet Jacques Rogge, a NOB elnöke állított fel "a doppingellenes szabályzatnak a két görög atléta általi állítólagos megsértése jellegének és körülményeinek" kivizsgálására. Az atléták ezért 72 órás haladékot kaptak a "magyarázkodásra".



(MTI)
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.