Athén: 108 éve kezdődött
Párizs, London és Los Angeles után Athén az újkori olimpiák történetében a negyedik olyan város, amelyik kétszer rendezhet nyári játékokat. Az I. és a XXVIII. találkozó tálcán kínálják az összehasonlítás lehetőségét, amely kísértésének a hvg.hu sem kíván ellenállni.
Kezdjük mindjárt az 1896-os játékokat megelőző bizonytalanságokkal. Kevesen múlott, hogy az antik hellén játékok felélesztése egy legyen a XIX. században dívó és gyorsan múló historikus revíziók közül. Abban, hogy nem így történt, elévülhetetlen érdeme volt Pierre de Coubertinnek. A testi nevelés áldásos hatásaiban bízó francia báró 1892. november 25-én Párizsban az olimpiai játékok felújítása érdekében sorsdöntő előadást tartott. Maroknyi hallgatójának arról beszélt, hogy a sportolók békés nemzetközi vetélkedése alkalmas arra, hogy „a béke ügyének nagy és hatalmas támasza legyen”. A fantaszta báró azonban kevés támogatóra talált.
Eleinte abban bízott, hogy Párizsban szervezheti meg az első játékokat, de az 1894. június 23-án megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusa inkább Athén mellett döntött. Coubertin elfogadta a többségi döntést, amiben az is közrejátszott, hogy a francia kormány hivatalosan is elhatárolta magát a rendezvénytől. Demetriosz Vikelasz, a NOB első, görög elnöke fűt-fát és kormánya támogatását is megígérte az olimpiai testületnek, köztük Kemény Ferenc egri reálgimnáziumi igazgatónak, de az Athénba utazó Coubertint a görög kormány elutasítása fogadta („nincs pénz, nincs olimpia”), és a görög sajtó is olimpiaellenes kampányt indított (amiben mostanság sem volt hiány). Azt javasolták neki az újságírók és politikusok, hogy utazzon inkább haza.
Az akkoriban a NOB főtitkári pozícióját betöltő francia, aki voltaképpen a mozgalom egyszemélyes hivatalaként tevékenykedett, nem nyugodott bele a görög döntésbe, és ellenkampányba kezdett. Fenntartásai, hogy vajon képesek lesznek-e a szegény görögök ilyen rövid idő alatt egy ekkora világeseményt rendezni, azonban megmaradtak. (A mostani olimpia előkészületei során sem igen akadt olyan NOB-vezető, aki a felkészüléssel kapcsolatos kétségeinek ne adott volna hangot. Elég legyen annyi, hogy az olimpiák történetében egyedül álló módon, a NOB biztosítást között a játékok esetleges elmaradása miatti károkra.)
Coubertin az 1829 óta független Görögország nemzeti büszkeségére apellálva a „magyar kártyát” is kijátszva: elfogadta Kemény Ferenc felajánlkozását, hogy a fiatal Budapest legyen a rendező, noha jól tudta, a millenniumi ünnepségsorozat annyira megterhelte a magyar büdzsét, hogy semmi esély a kormánytámogatásra. (Ezt Csáky Albin és Eötvös Lóránd kultuszminiszterek levélben is világossá tették.)
Coubertin elhivatottsága és rafináltsága azonban aligha bizonyul elegendőnek, ha nem történik kormányváltás. I. György király menesztette a takarékos Trikupiszt és Delijanniszt, a játékokat pártoló ellenzék vezérét pedig megtette kormányfőnek, míg a szervező bizottság élére maga Konstantin trónörökös állt. (Újabb párhuzam: a kormányzó pánhellén szocialistákat tavasszal az Új Demokrácia Pártja váltotta, és a fordulat kimozdította az előkészületek megtorpanni látszó szekerét.)
Ettől persze nem lett sokkal több pénz a játékokra, és a megnyitó is rohamosan közeledett. Újabb pozitív fordulat volt, hogy a szervezőknél jelentkezett Georgiosz Averoff, gazdag alexandriai görög kereskedő, és magára vállalva a rendezési költségek javarészét újjáépíttette az ókori Herodes Atticus Stadiont. Állami segítséggel, emlékbélyegek kibocsátásával megépült aztán a kerékpárstadion és a lőtér is. Bár a szervezési nehézségek és az Európában parázsló nacionalizmus miatt a meghívott országok kevesebb mint fele indított csak csapatot, a britek, a franciák és a németek is otthon hagyták legjobbjaikat, az athéni olimpia mégis sikernek bizonyult.
Paradox módon az első nyári olimpiát tavasszal rendezték. Ennek nem az elviselhetetlen nyári hőség volt az oka, a versenyzés körülményeivel akkoriban sem sokat törődtek, mint ahogy most se nagyon, amikor üzleti szempontok és a zsúfolt versenynaptár miatt rendezik abnormális időszakban a játékokat. 1896-ban azért kezdődött az olimpia április 6-án, mert ekkor van a görögök legnagyobb nemzeti ünnepe. Pontosabban, mivel – mint a cári Oroszországban – itt sem vezették be még a naptárreformot, március 25-én rajtolt el az első szám, a 100 méteres síkfutás. (Az újkori játékok abszolút number one-ja egyébként Szokolyi Alajos, aki az egyes számot viselte a versenyen, és a harmadik lett.) Ebből aztán sok bonyodalom adódott: az egyeteméről rektori tiltás ellenére is meglógó, saját költségén Athénba utazó James Connolly is még azt hitte, két hete van a versenyig, de ha már így esett, a hajójáról frissen kiszálló későbbi kalandregényíró azon melegében megnyerte a hármasugrást.
Az időjárástól a legtöbbet az úszók szenvedtek, akik a tenger 10 fokos dermesztő vízében szinte az életükért küzdöttek. Ez egy fiatal magyar műegyetemistának, Hajós Alfrédnak olyan jól sikerült, hogy egy nap alatt két aranyat is besepert (100 és 1200 méteren), bár naplója tanúsága szerint ez leginkább őt, a hideg ellen testére faggyút kenő 18 éves fiatalembert lepte meg. Érdekesség, hogy két 100 méteres gyorsúszó döntőt is rendeztek, egyet az amatőröknek, másikat a „profik”, a matrózok részére. Előbbit Hajós 1:22.2 perccel, utóbbit a görög Malokinisz nyerte 2:20.4 perccel… Mint hírlik, most sem lesz könnyű dolguk az úszóknak, az idő- és pénzhiánnyal küzdő görögök ugyanis nyitott uszodában rendezik a versenyeket.
A maihoz képest elképesztően amatőr módon, sportszerű és családias hangulatban zajlottak a versenyek. Nem csoda, hiszen 108 éve 13 ország 300 sportolója indult csak 43 versenyszámban, míg most várhatóan 202 ország 10 500 atlétája áll rajthoz 301 versenyszámban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna közönség: 40 ezren izgultak például Hajósék életéért, illetve a 40 ezresre tervezett olimpiai stadionban 70 ezren várták, hogy a Szpiridon Luisz megnyerje a maratoni futást. A környék lankái is feketéllettek a tömegtől, amikor a győzelmével nemzeti hőssé, költemények ihletőjévé magasztosuló, egyebek mellett 10 mázsa csoki, egy juhnyáj és egy tehéncsorda boldog tulajdonosává váló postaküldönc befutott a stadionba. A görögöknek annyira fontos volt ez a győzelem, hogy a mecénás Averoff előzetesen nemcsak egymillió aranydrachmát, hanem a lánya kezét is felajánlotta a majdani görög győztesnek. Luisz azonban már nős volt, sok gyerek apja, minden trófeát tehát nem vihetett el. 1940-ben bekövetkező haláláig így sem kellett azonban egyetlen drachmát sem költeni borotválkozásra vagy ruhára, mert ezek a szolgáltatások is a díjak között voltak.
Nem tudni, hogyan változtak volna az extranyeremények, ha az antik mintához 1908-ig ragaszkodó Coubertin beleegyezik, és nők is szerepelhetnek az olimpián, a maratonit akkoriban ugyanis egy görög hölgy, bizonyos Melphemoné futotta le először, és előzetesen a verseny esélyesének számított.
A maratoni futáshoz kapcsolódik az olimpiák történetének első diszkvalifikációja is. Természetesen nem dopping vagy valamilyen meg nem engedett szer használata miatt zárták ki Velokaszt (Luisz például borral enyhítette szomját a versenyen), hanem illegális szekérhasználat miatt. Kiderült ugyanis, hogy a harmadik helyen célba érő, a környéket jól ismerő görög futó a táv nagy részét szekéren tette meg. A legenda szerint a negyedik helyen célba érkező, de végül a harmadik helyen rangsorolt Kellner Gyulának a király vigaszdíjként az aranyóráját adta át. Ha a történet igaz, akkor Kellner az egyetlen, aki Athénban aranyat szerzett, mert ezen az olimpián csak az első két helyezettet díjazták éremmel: az elsőt ezüsttel, a másodikat bronzzal.
A nyolcfős magyar csapat nagyszerűen szerepelt, pedig a sajtó már előre temette őket. Az esélyeket latolgató Sportélet például arról írt, hogy „versenyzőink gyászmagyarkák lesznek, akik teljes vereséggel, tiszta kudarccal fognak visszatérni”. Ehhez képest a két első, egy második és három harmadik helyezés, a nemzetek nem hivatalos versenyében megszerzett hatodik hely meglepte még a csapat híveit is. És ha Szokolyi nem bukik el főszámában, a 110 gáton…
Néhány eredmény összehasonlítása (1896 férfi és 1996 női):
100 m-es síkfutás: 12.00 v. 10.94 másodperc
400 m-es síkfutás: 54.20 v. 48.25 másodperc
800 m-es síkfutás: 2:11.00 v. 1:57.73 perc
1500 m-es síkfutás: 4:33.20 v. 4:00.83 perc
Magasugrás: 181 v. 205 cm
Távolugrás: 635 v. 712 cm
Hármasugrás: 13.71 v. 15.33 m
Eleinte abban bízott, hogy Párizsban szervezheti meg az első játékokat, de az 1894. június 23-án megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusa inkább Athén mellett döntött. Coubertin elfogadta a többségi döntést, amiben az is közrejátszott, hogy a francia kormány hivatalosan is elhatárolta magát a rendezvénytől. Demetriosz Vikelasz, a NOB első, görög elnöke fűt-fát és kormánya támogatását is megígérte az olimpiai testületnek, köztük Kemény Ferenc egri reálgimnáziumi igazgatónak, de az Athénba utazó Coubertint a görög kormány elutasítása fogadta („nincs pénz, nincs olimpia”), és a görög sajtó is olimpiaellenes kampányt indított (amiben mostanság sem volt hiány). Azt javasolták neki az újságírók és politikusok, hogy utazzon inkább haza.
Az akkoriban a NOB főtitkári pozícióját betöltő francia, aki voltaképpen a mozgalom egyszemélyes hivatalaként tevékenykedett, nem nyugodott bele a görög döntésbe, és ellenkampányba kezdett. Fenntartásai, hogy vajon képesek lesznek-e a szegény görögök ilyen rövid idő alatt egy ekkora világeseményt rendezni, azonban megmaradtak. (A mostani olimpia előkészületei során sem igen akadt olyan NOB-vezető, aki a felkészüléssel kapcsolatos kétségeinek ne adott volna hangot. Elég legyen annyi, hogy az olimpiák történetében egyedül álló módon, a NOB biztosítást között a játékok esetleges elmaradása miatti károkra.)
Coubertin az 1829 óta független Görögország nemzeti büszkeségére apellálva a „magyar kártyát” is kijátszva: elfogadta Kemény Ferenc felajánlkozását, hogy a fiatal Budapest legyen a rendező, noha jól tudta, a millenniumi ünnepségsorozat annyira megterhelte a magyar büdzsét, hogy semmi esély a kormánytámogatásra. (Ezt Csáky Albin és Eötvös Lóránd kultuszminiszterek levélben is világossá tették.)
Coubertin elhivatottsága és rafináltsága azonban aligha bizonyul elegendőnek, ha nem történik kormányváltás. I. György király menesztette a takarékos Trikupiszt és Delijanniszt, a játékokat pártoló ellenzék vezérét pedig megtette kormányfőnek, míg a szervező bizottság élére maga Konstantin trónörökös állt. (Újabb párhuzam: a kormányzó pánhellén szocialistákat tavasszal az Új Demokrácia Pártja váltotta, és a fordulat kimozdította az előkészületek megtorpanni látszó szekerét.)
Ettől persze nem lett sokkal több pénz a játékokra, és a megnyitó is rohamosan közeledett. Újabb pozitív fordulat volt, hogy a szervezőknél jelentkezett Georgiosz Averoff, gazdag alexandriai görög kereskedő, és magára vállalva a rendezési költségek javarészét újjáépíttette az ókori Herodes Atticus Stadiont. Állami segítséggel, emlékbélyegek kibocsátásával megépült aztán a kerékpárstadion és a lőtér is. Bár a szervezési nehézségek és az Európában parázsló nacionalizmus miatt a meghívott országok kevesebb mint fele indított csak csapatot, a britek, a franciák és a németek is otthon hagyták legjobbjaikat, az athéni olimpia mégis sikernek bizonyult.
Paradox módon az első nyári olimpiát tavasszal rendezték. Ennek nem az elviselhetetlen nyári hőség volt az oka, a versenyzés körülményeivel akkoriban sem sokat törődtek, mint ahogy most se nagyon, amikor üzleti szempontok és a zsúfolt versenynaptár miatt rendezik abnormális időszakban a játékokat. 1896-ban azért kezdődött az olimpia április 6-án, mert ekkor van a görögök legnagyobb nemzeti ünnepe. Pontosabban, mivel – mint a cári Oroszországban – itt sem vezették be még a naptárreformot, március 25-én rajtolt el az első szám, a 100 méteres síkfutás. (Az újkori játékok abszolút number one-ja egyébként Szokolyi Alajos, aki az egyes számot viselte a versenyen, és a harmadik lett.) Ebből aztán sok bonyodalom adódott: az egyeteméről rektori tiltás ellenére is meglógó, saját költségén Athénba utazó James Connolly is még azt hitte, két hete van a versenyig, de ha már így esett, a hajójáról frissen kiszálló későbbi kalandregényíró azon melegében megnyerte a hármasugrást.
Az időjárástól a legtöbbet az úszók szenvedtek, akik a tenger 10 fokos dermesztő vízében szinte az életükért küzdöttek. Ez egy fiatal magyar műegyetemistának, Hajós Alfrédnak olyan jól sikerült, hogy egy nap alatt két aranyat is besepert (100 és 1200 méteren), bár naplója tanúsága szerint ez leginkább őt, a hideg ellen testére faggyút kenő 18 éves fiatalembert lepte meg. Érdekesség, hogy két 100 méteres gyorsúszó döntőt is rendeztek, egyet az amatőröknek, másikat a „profik”, a matrózok részére. Előbbit Hajós 1:22.2 perccel, utóbbit a görög Malokinisz nyerte 2:20.4 perccel… Mint hírlik, most sem lesz könnyű dolguk az úszóknak, az idő- és pénzhiánnyal küzdő görögök ugyanis nyitott uszodában rendezik a versenyeket.
A maihoz képest elképesztően amatőr módon, sportszerű és családias hangulatban zajlottak a versenyek. Nem csoda, hiszen 108 éve 13 ország 300 sportolója indult csak 43 versenyszámban, míg most várhatóan 202 ország 10 500 atlétája áll rajthoz 301 versenyszámban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna közönség: 40 ezren izgultak például Hajósék életéért, illetve a 40 ezresre tervezett olimpiai stadionban 70 ezren várták, hogy a Szpiridon Luisz megnyerje a maratoni futást. A környék lankái is feketéllettek a tömegtől, amikor a győzelmével nemzeti hőssé, költemények ihletőjévé magasztosuló, egyebek mellett 10 mázsa csoki, egy juhnyáj és egy tehéncsorda boldog tulajdonosává váló postaküldönc befutott a stadionba. A görögöknek annyira fontos volt ez a győzelem, hogy a mecénás Averoff előzetesen nemcsak egymillió aranydrachmát, hanem a lánya kezét is felajánlotta a majdani görög győztesnek. Luisz azonban már nős volt, sok gyerek apja, minden trófeát tehát nem vihetett el. 1940-ben bekövetkező haláláig így sem kellett azonban egyetlen drachmát sem költeni borotválkozásra vagy ruhára, mert ezek a szolgáltatások is a díjak között voltak.
Nem tudni, hogyan változtak volna az extranyeremények, ha az antik mintához 1908-ig ragaszkodó Coubertin beleegyezik, és nők is szerepelhetnek az olimpián, a maratonit akkoriban ugyanis egy görög hölgy, bizonyos Melphemoné futotta le először, és előzetesen a verseny esélyesének számított.
A maratoni futáshoz kapcsolódik az olimpiák történetének első diszkvalifikációja is. Természetesen nem dopping vagy valamilyen meg nem engedett szer használata miatt zárták ki Velokaszt (Luisz például borral enyhítette szomját a versenyen), hanem illegális szekérhasználat miatt. Kiderült ugyanis, hogy a harmadik helyen célba érő, a környéket jól ismerő görög futó a táv nagy részét szekéren tette meg. A legenda szerint a negyedik helyen célba érkező, de végül a harmadik helyen rangsorolt Kellner Gyulának a király vigaszdíjként az aranyóráját adta át. Ha a történet igaz, akkor Kellner az egyetlen, aki Athénban aranyat szerzett, mert ezen az olimpián csak az első két helyezettet díjazták éremmel: az elsőt ezüsttel, a másodikat bronzzal.
A nyolcfős magyar csapat nagyszerűen szerepelt, pedig a sajtó már előre temette őket. Az esélyeket latolgató Sportélet például arról írt, hogy „versenyzőink gyászmagyarkák lesznek, akik teljes vereséggel, tiszta kudarccal fognak visszatérni”. Ehhez képest a két első, egy második és három harmadik helyezés, a nemzetek nem hivatalos versenyében megszerzett hatodik hely meglepte még a csapat híveit is. És ha Szokolyi nem bukik el főszámában, a 110 gáton…
Néhány eredmény összehasonlítása (1896 férfi és 1996 női):
100 m-es síkfutás: 12.00 v. 10.94 másodperc
400 m-es síkfutás: 54.20 v. 48.25 másodperc
800 m-es síkfutás: 2:11.00 v. 1:57.73 perc
1500 m-es síkfutás: 4:33.20 v. 4:00.83 perc
Magasugrás: 181 v. 205 cm
Távolugrás: 635 v. 712 cm
Hármasugrás: 13.71 v. 15.33 m
