Bulvárper: hatmilliós kártérítés Alföldi Róbertnek
A Fővárosi Bíróság első fokon hatmillió forint kártérítést ítélt meg Alföldi Róbertnek abban a személyiségi jogi perben, amelyet a művész a Villám magazin kiadója, a Gerónia Hungary Kft. ellen indított. Alföldi reméli, az ítélet "gondolkodóba ejti" a bulvársajtót, s az összeget jótékony célra ajánlja fel.
A bíróság megállapította, hogy a lap megsértette a színész emberi méltóságához, jó hírnévéhez, a magánélet szentségéhez fűződő jogát, és eltiltotta az alperest a további jogsértéstől.
A lap egyik tavaly augusztusi írásában azt állította a neves színész-rendezőről, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem tanáraként arra használja fel helyzetét, hogy tanítványaival szerelmi viszonyt folytasson. A felperes keresetében 30 millió forintos kártérítésre és 30 millió forint, az állam javára megfizetendő közérdekű bírság kiszabására kérte kötelezni a magazin kiadóját, további elégtételként kérte a lap egy számának elmaradását is.
A bíróság eltiltotta az alperest a további jogsértéstől, s kötelezte, hogy a Magyar Hírlapban, a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben egy negyedoldalnyi fizetett hirdetésben kérjen elnézést a színésztől, fejezze ki sajnálkozását a történtekért, és fizessen 6 millió forint kártérítést.
"Ez minimális elégtétel a történtekért, és nagyon remélem, hogy az ítéletnek visszatartó ereje lesz. Ez is volt az egyik célom, azért kértünk ilyen magas összeget. Természetesen ez nem tudja kárpótolni az embert az átéltekért. De amiért az ember végigcsinálja ezt a nem túl egyszerű dolgot, az pont az, hogy történjen végre valami olyasmi, ami gondolkodóba ejti ezeket az embereket. Remélem, hogy az ítéletnek lesz visszatartó ereje, hiszen még egy nagy cégnek is számít egy ilyen összeg." - fejezte ki örömét Alföldi Róbert a megnyert perrel kapcsolatban. a színművész hozzátette: a kártérítést mindenképpen felajánlja humanitárius célokra.
Dr. Mester Csaba, a felperes ügyvédje szerint a bizonyítás során sikerült maradéktalanul bemutatni, hogy még ismert és népszerű személyiség esetében is mennyire negatívan befolyásolja egy ilyen cikk a művész pályafutását. Elmaradtak színházi megbízások, s míg korábban Alföldi Róbert három osztályban tanított a Színház és Filmművészeti egyetemen, az elmúlt tanévben a művész már nem kapott ilyen felkérést.
Dr. Homolya Róbert, az alperes jogi képviselője úgy vélte, hogy az ítélet eltér az eddigi joggyakorlattól. "Álláspontunk szerint igen nagy összegű kártérítést ítélt meg a bíróság, amit eltúlzottnak tartunk erre a tényállásra vonatkozóan. Sérül a jogbiztonság azzal, hogy a bíróság ilyen eltúlzott kereseti kérelemre, kereseti követelésre ilyen magas összegű kártérítést ítélt meg" - mondta Homolya, aki azt is jelezte: mindenképpen megfellebbezik az ítéletet. (MTI)