2003. november. 05. 15:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Kína támogatná a Linux-alapú szoftvergyártást

A kínai kormány azt tervezi, hogy pénzügyi támogatással áll az olyan Linux-alapú számítógépes rendszerek mögé, amelyek a világ leggyorsabban fejlődő technológiai piacán felveszik a versenyt a Microsoft Windows-alapú fejlesztésekkel.

"Kína a hazai szoftveripart a szabad forráskóddal rendelkező Linux köré építené" – jelentette be az információipari minisztérium miniszter-helyettese, a tervezett kormányzati befektetés nagyságrendjével kapcsolatban azonban nem közölt részleteket.
Kínai kormányzati tisztségviselők korábban már többször nyilatkoztak arról, hogy előnyben részesítenék a nyílt forráskóddal rendelkező szoftvereket, mert így szerintük könnyebben védhetőek lennének az érzékeny állami információk.
Kína információ-technológiai piaca évente 20 százalékkal nő; a szoftver-eladások értéke 2005-ben várhatóan eléri a 30,5 milliárd dollárt. A kínai számítástechnikai iparban meghatározó szereppel rendelkezik a Microsoft, az Oracle Corp, az IBM Corp, a Sybase Inc, az UFSoft és a Kingsoft Co.
Japán, Kína és Dél-Korea szeptemberben arról kötött megállapodást, hogy együttműködnek egy olyan új, nagy valószínűséggel nyílt forráskódú számítógépes operációs rendszer kialakításában, amely alternatívát jelenthet a Windows-zal szemben. (MTI
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.