2003. szeptember. 11. 18:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Forma-1: Baumgartner indul Monzában

Péntek délelőtt eldőlt, hogy Baumgartner Zsolt helyettesíti a sérült ír Ralph Firmant a Jordan csapat versenyautójában a monzai Forma-1-es Olasz Nagydíjon. A Magyar Nagydíjon való részvétel után ez lesz Baumgartner második Forma-1-es versenye.

A 22 esztendős magyar tehetség az augusztusi magyar futamot a 19. helyről kezdhette, majd a 35. körben - amikor a 14. helyen haladt - motorhiba miatt kiesett Baumgartner akkor is Firmant pótolta, akinek kocsijáról egy nappal korábban, az első szabadedzésén leszakadt a hátsó légterelő, s az irányíthatatlanná vált Jordan-Ford nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. A pilóta megsérült, s emiatt nem folytathatta a viadalt.
Az ír pilóta most kedden Londonban átesett egy vizsgálaton, azonban csütörtökön Monzában Sid Watkins professzor, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi bizottságának vezetője közölte vele: nem szerepelhet. Firman roppant csalódott amiatt, Watkins professzor eltiltotta a részvételtől a Forma-1-es Olasz Nagydíjon. "Annak ellenére, hogy fizikailag teljesen fitt vagyok, a fülemben kisebb egyensúly-zavarokat érzek, emiatt nem szerepelhetek. Sid Watkins megnyugtatott, hogy a jövő heti silverstone-i tesztelésre, s a világbajnokság utolsó két futamára teljesen felépülök" - mondta a Jordan-Ford ír versenyzője.
Enzo Coloni, a Baumgarnert eddig a Forma-3000-es nemzetközi bajnokságban szerepeltető Coloni Motorsport vezetője büszke arra, hogy Baumgartner szerepelhet az Olasz GP-n is. "Ügyes versenyző, sikeres lehet a legjobbak között is. Szép jövőt jósolok neki" - mondta Coloni, aki Baumgartner előtt kilenc reménységet juttatott el az autósport elitkategóriájába.
Élet+Stílus hvg.hu 2024. december. 19. 15:07

Kösz, jól különkiadás: Nem igaz, hogy nincs egészséges ünnepi menü. Mi meg is főztük

El kellene hagynunk a tradicionális ünnepi fogásokat? Hogyan hangoljuk össze a család étkezési szokásait karácsonykor? A hal tényleg jobb, mint a hús? Hogyan fermentáljunk, és miért jó a savanyítás? Hogyan helyettesítsük a cukrot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a HVG egészségpodcastjának különkiadásában, de nem csak beszélgettünk a karácsonyi fogásokról, el is készítettünk pár egészséges alternatívát.