2003. július. 31. 18:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Kajak: Hegedűs kétéves eltiltása a pályafutása végét jelenti

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) két évre eltiltotta a versenyzéstől a hétszeres világbajnok Hegedűs Róbertet, akinek a szervezetében egy április 1-jén levett minta elemzése során szteroid nyomaira bukkantak. Hegedűs a megfelelő fórumokon igyekszik majd bizonyítani az igazát, ettől függetlenül befejezi a pályafutását.

Június végén a hazai szövetség illetékes bizottsága a fegyelmi eljárás során arra a megállapításra jutott, hogy a magyar válogatott meghatározó kajakosa nem doppingolt, ugyanakkor egy korábbi orvosi kezelésével összefüggésben elmulasztotta a bejelentési kötelezettségét. Hegedűs tavaly november 25-ei deréksérülése után injekciós kúrát kapott, s az ennek során beadott készítmény olyan anyagokat tartalmazott, melyek a mellékvese-kéregben szteroidképződést indítottak el. A fegyelmi bizottság szerint bizonyíték nem merült fel arra, hogy Hegedűs teljesítményfokozás céljából kapott volna tiltott szert, így csupán a figyelmetlenségéért szabtak ki rá - július 12-ig szóló - eltiltást.
Az ICF ugyanakkor az ilyen esetekben nem mérlegel, hanem a szabályoknak megfelelően kirója a büntetést, az esetleges jogorvoslatra pedig csak ezután nyílik lehetőség. Hegedűs az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a megfelelő fórumokon igyekszik majd bizonyítani az igazát, ettől függetlenül befejezi a pályafutását. A világbajnok a jogorvoslati lehetőségeit illetően egyelőre tájékozódik, azt azonban már eldöntötte, hogy igyekszik a nemzetközi színtéren is megharcolni az igazáért. Ezzel együtt fontolgatja, hogy kártérítési pert indít a - szerinte felelőtlen - kezelőorvosával szemben. Eltiltása egyébként 2005. április 1-jén jár le. (MTI)
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.