Orbán a Terror Háza megvédésére szólította fel híveit
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából vasárnap tartott nagygyűlésen a "szabad Magyarország új Déva várának" nevezte a Terror Házát Orbán Viktor. A Fidesz és a Fidelitas rendezvényén a volt kormányfő a ház megvédésére szólította fel híveit. Az MSZP szerint a Fidesz tisztújító kongresszusára készülő elnökjelölt, Orbán Viktor vasárnap este saját kampányrendezvényévé nyilvánította a megemlékezés napját.
Orbán Viktor beszédének kezdetekor a tömeg az Oktogontól az Izabella utcáig nagyjából egybefüggően betöltötte az Andrássy utat. Az Izabella utca és a Kodály körönd között az egybegyűltek két kivetítőn követhették figyelemmel az eseményeket. Az eseményen többek között felszólalt Melocco Miklós szobrászművész, Vladimir Vukovszki orosz történész és Bayer Zsolt, a Fidesz egyik alapító tagja. Ő úgy vélte, hogy akik a Terror Házát el akarják tüntetni, vagy a lelkiismerettől vagy az ítélettől félnek.
Az esemény végén felszólaló Orbán Viktor úgy fogalmazott: mától mindenki tudhatja, hogy a Terror Háza bezárása, átkeresztelése vagy akár átszervezése elementáris ellenállásba ütközne. Szerinte a Terror Házát támadók az épületben egykor megkínzott és elpusztult emberek üdvözülésébe gázolnak bele, a nemzet lelkiismeretét támadják. Az exkormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a házat támadók nem dinamittal és nem buldózerrel jönnek, hanem "lassan, észrevétlenül, tégláról téglára, emlékről emlékre szeretnék visszabontani". "Mindig csak egy csavar, egy polc, csak egy kis költségvetési megszorítás, csak egy ajtó, csak egy új kuratóriumi tag" - vélte Orbán, aki szerint a Terror Háza elleni támadás mellett ugyancsak tíz hónapja szeretnék megfojtani a kedvezménytörvényt, és szintén tíz hónapja szeretnék eltávolítani a helyéről a Szent Koronát is.
A Terror Háza előtt vasárnap tartott rendezvénnyel kapcsolatban Nyakó István, az MSZP szóvivője közleményt juttatott el az MTI-hez. "Orbán Viktor saját kampányrendezvényévé nyilvánította a megemlékezés napját, kortesbeszédének hangneme és stílusa méltó folytatása volt annak a gyűlöletbeszéd-sorozatnak, amely a mérhetetlen hatalmi arrogancia és a korrupció mellett nagymértékben hozzájárult az Orbán kormány bukásához" - áll a szövegben. Sajnálatosnak, de korántsem meglepőnek nevezi a közlemény, hogy "Orbán úr a szélsőséges, az Európai Uniót ellenző állásfoglalásairól hírhedt Bayer Zsolttal osztotta meg a szónoki emelvényt". Ezzel - szerinte - ismét igazolódott a "madarat tolláról, embert barátjáról" népi bölcsesség érvényessége. (MTI)