2003. január. 27. 11:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Közel-Kelet: újabb akció Gáza ellen, kedden választanak az izraeliek

Izraeli katonák vasárnap este lelőttek egy palesztin férfit a Gázai övezet déli részében, Rafah menekülttáborban és ezzel tizennégyre nőtt a hétvégén foganatosított izraeli katonai akció palesztin áldozatainak száma. Izrael korábban bejelentette, hogy a keddi választásokig lezárják a palesztin települést.

Az izraeli csapatok vasárnapra virradóra az intifáda kezdete óta a legmélyebben nyomultak be a Gázai övezetbe és a rajtaütés során tizennégy palesztint megöltek, körülbelül hatvanat pedig megsebesítettek. A halottak közül heten rendőrök illetve fegyveresek voltak.  Izrael előzőleg bejelentette, hogy az ottani választások befejezéséig, szerda reggelig lezárják a palesztin területeket. Később hozzátették, hogy egy-egy átjárót nyitva hagynak Jordánia és a nyugati parti palesztin területek, illetve Egyiptom és a Gázai övezet között (utóbbit éppen Rafahnál, előbbit az Allenby hídnál). A mostani akció révén 2898-ra emelkedett a 2000 szeptemberében kezdődött palesztin felkelés, az intifáda halálos áldozatainak száma. Az AFP összesítése szerint az erőszakos cselekmények következtében 2155 palesztin és 687 izraeli vesztette életét.

Kereskedjen ezzel a hírrel a Hírbörzén!
Saron nyeri az izraeli választásokat?
Izraelben kedden tartják a parlamenti választást, amely az előrejelzések szerint az Ariel Saron vezette Likud győzelmét hozza. Választási kampányát befejezve a voksolás esélyese, Ariel Saron jelenlegi miniszterelnök Haifában vasárnap este azt közölte, hogy győzelme esetén megpróbál minél szélesebb alapú kormányt létrehozni. A kormányfő szombat este a televízióban hangoztatta: soha nem hajlandó kompromisszumra, ha Izrael biztonságáról van szó. Ellenlábasa, a munkapárti Amram Micna kampányzáró felszólalásában azokat biztatta pártjának támogatására, "akik még reménykednek, és hiszik, hogy van kivezető út a reményvesztettségből".  
A legutóbbi felmérések eredménye arra utal, hogy a Likud és várható koalíciós partnere, a középutas Sinui támogatóinak száma visszaesett, míg a kisebb pártoké növekedett. Az előrejelzések így is 64-65 képviselői helyet ígérnek a Likudnak és szövetségeseinek, míg az Izraeli Munkapárt és a baloldali pártok 37-38 helyre számíthatnak a parlamentben, a knesszetben.
Kairóban az arab országok ligája, New Yorkban Kofi Annan ENSZ-főtitkár adott ki közleményt, amelyben elítélték az erőszak kiújulását. A kairói közlemény a nemzetközi közösséget is bírálja, amiért nem tudja megállítani az izraeli akciókat, míg az ENSZ-dokumentum az izraeli hadművelet mellett az izraeli civilek elleni palesztin támadásokat is kritizálja. (MTI)

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.