2002. december. 13. 10:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 non-base

Tiltakozás az MTV kulturális műsorának Kertész Imrével foglalkozó adása miatt

Filmes és televíziós alkotók tiltakozó nyilatkozatot tettek közzé a Magyar Televízió Éjjeli menedék című műsorának Kertész Imrével foglalkozó adásával kapcsolatosan. A nyilatkozatot eddig mintegy százan írták alá.

A november 24-i adásban két, a Nobel-díjas író műveit bevallottan nem ismerő író - Szentmihányi Szabó Péter és Döbrentei Kornél - Matúz Gábor műsorvezető moderálása mellett beszélgetett Kertész személyéről és művészetéről. A nyilatkozat írói szerint a műsor "szakmailag és erkölcsileg elfogadhatatlan módon foglalkozott Kertész Imre Nobel-díjas íróval. A műsorkészítők és a műsorban szereplő vendégek törekvése az volt, hogy Kertész Imre személyét, művét és kitüntetését kigúnyolják, nevetségessé tegyék a közvélemény előtt."
Az aláírók között  filmkészítők, televíziós újságírók, valamint írók, művészek és más értelmiségiek szerepelnek, köztük Salamon András, Elek Judit, Janisch Attila, Dér András, Kamondi Zoltán filmrendezők, Kornis Mihály, Spiró György, Ungváry Rudolf, Háy János írók, Vásárhelyi Mária, Mihancsik Zsófia, Kunstár Csaba újságírók, Bíró Zsuzsa, Böjte József dramaturgok, Báron György filmkritikus, Koltai Lajos, Márk Iván, Andor Tamás, Kende János, Vecsernyés János operatőrök.  
A nyilatkozat a "Magyar Köztársaság megfelelő intézményeit" és a Magyar Televíziót is megszólítja, követelve,  "hogy a köztévé európai normák szerinti működését haladéktalanul biztosítsák", továbbá "teremtsék meg annak feltételeit, hogy nemzeti kultúránkat a világ közvéleménye előtt is szégyenbe hozó műsorok ne kerülhessenek képernyőre."

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.