Kövér Lászlóék döntése nagyon tipikusan fideszes, hiszen ugyanaz jellemző a kormány egész működésére, ami most kicsiben a házvezetés intézkedésére is - írja a Véleményvezér arról, hogy a parlament házvezetése kitiltotta az Index.hu stábját a Parlamentből, miután felvettek ott egy zenés számot.
A blog szerint nemcsak arról van szó, hogy rendes parlamentáris kormányzás helyett diktátumokkal irányítják az országot, hogy fogalmuk sincs, egy-egy gazdaságpolitikai lépésük milyen következményekkel járhat, hogy nem értik a nemzetközi politika és a pénzügyi élet működését, és hogy mindezzel elképesztő módon lejáratják hazánkat a külföld előtt, hanem arról is, hogy közben ezt egészen borzasztóan maníros, képmutató és kioktató stílusban teszik. Az egykori farmerdzsekis fideszesek nem érettebbé váltak, hanem átestek egyik szélsőségből a másikba - véli a blog. Márpedig a szemforgató álszentség olyan dolog, amit sikeres kormányoknak is nehezen bocsátanak meg az emberek.
Az a házvezetés háborodik fel az Index újságíróin, melynek Kövér László áll az élén, miközben a házelnök közjogi méltóságként gond nélkül idiótázza le például a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság bíráit, és mellesleg miután éveken keresztül úgy nézett ki, mint egy hajléktalan, egy rendes öltönyt még a mai napig nem sikerült beszereznie. A teljes cikk itt olvasható.