A kormány zavartsága egy hatalmi helyzetben lévő politikai erő „iránykeresési válságának” fontos jele lehet, ha a kelleténél sokkal többet foglalkozik ellenfeleivel, és ahelyett, hogy magával és programjával törődne, folyamatosan a másik oldal hibáztatásával önigazol - írja Török Gábor politológus.
A Fidesz kommunikációs stratégiájában mindig is lényegi pont volt az ellenfél. Amióta a párt a kilencvenes évek közepe táján úgy döntött, hogy az 1990-es történelmi vereség után visszaerősödő utódpárti MSZP-re osztja ezt a szerepet, a táborteremtésben fontos funkciója volt az egyik oldal - másik oldal felosztásnak. A Fidesz azonban általában ügyelt arra, hogy a szocialistákkal való harcában ne tévessze szem elől a választókat, s potenciális szavazóiban ne alakuljon ki az a kép, hogy kizárólag a politikai elit két eltérő érdekű csoportja harcol egymással. Az MSZP démonizálása segített a belső ellentétek tompításában, legyőzése közös alapot adott a tábornak, de az ellenfél „használata” inkább tűnt adekvát eszköznek, mint öncélnak - vélekedik Török.
Orbán Viktor első kormányzási idején - és később ellenzéki vezérként is - például kifejezetten kerülte, hogy közvetlenül konfrontálódjon a szocialistákkal, ha tehette, inkább ignorálta, elfelejtette, ködös fogalmakba csomagolta őket beszédeiben.
Ehhez képest az elmúlt hetekben egyre többet foglalkozik a kormányzati kommunikáció az ellenféllel, sokkal többet, mint amit az amúgy a Fidesznek korábban sok hasznot hozó „gyurcsányozás” indokolna - írja a politológus. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor friss bejegyzésében.