Napi merítés hvg.hu 2010. május. 17. 17:36

1,6 milliárdot érő bélyeg?

Csupán 0,03 gramm tömegű, mégis ötmillió fontot, azaz 1,6 milliárd forintot érhet az a ritka bélyeg, melyet jövő héten bocsátanak árverésre Genfben - olvasható a Burzsuj blogon.

Az ominózus bélyeg tulajdonképpen annak a 14 éves svéd fiúnak köszönheti karrierjét, aki 1885-ben kihalászta a borítékot nagymamája szemetes kosarából, majd a rajta lévő bélyeget - akkor még potom pénzért - eladta egy helyi kereskedőnek. Magát a bélyeget jóval korábban, 1855-ben gyártották és 1857-ben használták fel, a nagyi szemetesébe tehát vélhetően egy tavaszi nagytakarítás során kerülhetett. Különlegességét színe adja: a bélyegnek ugyanis zöldnek kellett volna lennie, ám egy véletlen folytán egy darab sárgaként hagyta el az üzemet. A brit Telegraph szerint az eset során nemcsak ez az egy, hanem több, véletlenségből sárga bélyeg született, ám a többi sosem került elő, így lett az ominózus darab a gyűjtők első számú favoritja - írja a blog szerzője. Részletekért és a bélyeg megtekintéséért látogasson el a Burzsuj blogra.
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.