Napi merítés hvg.hu 2010. február. 03. 16:19

Városi biciklizés 2.0: a Koppenhágai Kerék

Decemberben, a koppenhágai klímacsúcson mutatták be a Koppenhágai Kerék névre keresztelt koncepciót, azaz a hibrid biciklit. De hogyan is működik egy hibrid kerékpár? A Webisztán blog írója maguktól a tervezőktől kapott választ, kérdéseire.

A hibrid kerékpár hajtásból és fékezésből származó energiát képes eltárolni a hátsó kerékbe épített eszköz, és visszaadni valamennyit ebből az energiából a biciklinek. Vagyis könnyebb hajtani, mint egy normál biciklit. A Koppenhágai Kerék persze nem csak arra jó, hogy kisebb energiabefektetéssel tudunk elkerekezni vele A-ból B-be - olvasható a Webisztán blogon. A kerékpárhoz jár egy iPhone-alkalmazás is, mely nem csak a leadott kalória mennyiségét mutatja, de az aktuális, helyi légszennyezettségi adatokat, a zajártalom mértékét is nyomon követhetjük, amerre csak járunk - olvasható a bejegyzésben. Az alkalmazás használói anonim módon megoszthatják a közösséggel adataikat, így arra is van mód, hogy segítségével ne csak a legrövidebb, de a legegészségesebb útvonalat is ki tudjuk választani. A Webisztán blog szerzője megkereste a projekt gazdáit pár kérdéssel. A leginkább arra volt persze kíváncsi, hogy mikor és mennyiért lehet majd kapni a Koppenhágai Kereket - írja a blogger. 

Ha kíváncsi a válaszokra és a hibrid biciklire, kattintson!
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.