A koronavírus miatt 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságra is kijutott a magyar válogatott. Soha nem volt még olyan, hogy egymás után két kontinensviadalon is kint lehetünk.

A részben budapesti rendezéső Eb-nek természetesen már előtte is volt politikai vetülete: sokan azzal támadták a kormányt, hogy mindent annak rendel alá a koronavírus elleni harcban, hogy a verseny Budapesten már korlátozások nélkül mehessen le. Ha így volt, ha nem, a budapesti helyszínen egyedüliként mehetett az abszolút teltház, és a szurkolói zónákban sem voltak különösebb korlátozások.

Az első meccset Portugália ellen játszotta Magyarország, ahol még csak a jól ismert "hősi halott" jelzőt sikerült megszerezni: úgy nyertek 3-0-ra a portugálok, hogy a 80. percben még 0-0 volt az állás. Schön Szabolcs lőtt előtte egy lesgólt, és a többi ellenfelet ismerve még az a veszély is fennállt, hogy ez a lesgól lesz az egész torna legkellemesebb pár másodperce.

Több magyar focista is hőssé vált, de amit Gulácsi Péter csinált, az vitathatatlanul klasszisteljesítmény. A kapus amit lehetett, azt megfogta, a mostani formája alapján a világ legjobbjai között van.

Ahogy látható is, Budapest is vágyott már némi felhőtlen szórakozásra. Ennek tökéletes keretet ad egy Európa-bajnokság.

A válogatott mind a három meccsen jól játszott. Nem az egyéni technikai képességeket hozták, abból ugyanis olyan sok nincs, hanem azt, amivel válogatott szinten nagyon sokat el lehet érni: egységes, jól szervezett és határozott csapatként futottak ki a pályára mindhárom csoportmeccsen, amivel eltüntették a különbséget a világ legjobbjait foglalkoztató ellenfeleik ellen.

Ki lehet mondani, hogy júniusban kétszer is megőrült Budapest a foci miatt: a két budapesti rendezéső magyar meccs előtt már órákkal lezárták a környéket, hogy utcabállá változzon a Puskás Aréna környéke.

A Franciaország elleni meccsen a sokat kritizált kapu mögötti szektor megmutatta, mennyire szereti a magyar sportolókat: molinóval emlékeztek meg az egy éve elhunyt vízilabdázóról, Benedek Tiborról.

A Franciaország elleni meccs valószínűleg sok gyereket rántott be egy életre a lelátókra, de ezt ezen a a képen még csak nem is sejtheti a magyar válogatott a Himnusz alatt.

Ami történt: 1-1-es döntetlent játszottunk a regnáló világbajnok ellen, ami a fogadóirodák szerint szinte biztos esélyese az Eb-nek is. Ez egy olyan meccs volt, ahol minden és mindenki a helyére került.

A képen kis túlzással a magyar válogatott taktikáját látjuk: minden franciára jutott két magyar játékos, így tüntettük el a különbséget.

És akkor jött Fiola Attila. Fiola nevét talán még mindig csak a hardcore NB I-rajongók ismerték, szombat óta viszont országos legenda, akinek góljával a magyar válogatott megszerezte a vezetést az első félidő végén. Fiola itt épp a mit sem sejtő műsorközlő asztala felé fut, akit úgy halálra ijesztett gólörömével, hogy abból nemzetközi mém is lett. A szélső később bocsánatot kért a kellemetlen pillanatért, és elmondta, nem akarta ráhozni a frászt.

Ahhoz képest, hogy a válogatott teljes mértékben Marco Rossi edző miatt olyan, amilyen, az olasz edző nem kért a rivaldafényből még akkor sem, amikor a szurkolók a franciák elleni meccs után kihívták a csapatot megtapsolni. Utólag elmondta, hogy azért nem ment ki a játékosokkal, mert azt akarta, hogy ez a pillanat csak róluk szóljon.

Az egész tornán nagyon látványos volt, mennyire együtt van ez a keret. Talán azt is elhisszük, hogy a nagy részük civilben is kedveli egymást.

Az őrület persze nem állt meg a Puskásban, a szurkolói zónában sokszor jobb meccshangulat uralkodott, mint a legtöbb stadionban.

Németország ellen úgy léphettünk pályára, hogy ha valami csoda folytán nyernénk, akkor bekerülhetünk a kieséses szakaszba a németek helyett. Végül csoda történt, bár nem teljes.

Szalai Ádám az első negyedórában egy csukafejessel vezetést szerzett a világ megint csak egyik legjobb válogatottja ellen. Bár a foci a csodákról szól, se a helyszínen lévő nagyjából 2500, se az itthon tévéző sok millió nem akarta valószínűleg elhinni, hogy a franciák után a németek is futhatnak az eredmény után a lesajnált magyar válogatott ellen.

Szalai a nagy és fontos gólok embere: a 2016-os Eb-n is ő lőtte az első találatunkat Ausztria ellen, és akkor is hasonlóképp cibálták meg a szurkolók a mezét.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt harminc év legjobb játékát hozta Magyarország a németek ellen: ez a meccs nem megpattanó lövésekből és szenvedésből állt, hanem nagyon tudatos és fegyelmezett játékból.

A szakadó eső sokak szerint a kevésbé technikás magyarok malmára hajtotta a vizet. Ha igaz ez, ha nem, az biztos, hogy ebből a 90 percből egyáltalán nem lehetett megmondani, melyik csapatot tartják a világ egyik legjobbjának, és melyiket az egész mezőny egyik leggyengébbjének.

A németek szenvedve egyenlítette Havertz góljával, itt jött némi elkenődés.

Na, minek örül vajon ennyire mindenki? Nos, nem megy újabb német gólnak, hiszen annak miért örültek volna a budapesti szurkolói zónában?

Annak örültek természetesen, amire végképp nem gondolt volna senki korábban: a német egyenlítés után pár perccel a DAC-os Schäfer András újra vezetést szerzett Magyarországnak.

A végeredmény sajnos 2-2 lett, a németek a 84. percben tudtak csak újra egyenlíteni, egészen addig Magyarország állt továbbjutó helyen. A fényképen már az a remény látható, ami a végül elmaradt újabb csoda felé irányult.

Végül Magyarország kiesett a döntetlennel, de nagyon színpadiasan szólva a világ szívét meghódította a csapat: a világ legjobb csapatai ellen szerzett két pontot, az utolsó pillanatik életben tartotta a továbbjutás reményét. Külön kiemelendő, hogy a magyar keret Németországban az idő közben megteremtett iszonyatos politikai nyomás ellenére tudott fegyelmezett maradni, könnyeket csalva még olyanoknak is a szemébe, akik egyébként az életben nem néznének focit. Nincs is más hátra, mint megköszönni ezt a teljesítményt, és üzenni, hogy találkozunk Katarban!