Az (ex)operatőr rúgása és Juncker csókja a hét képein
Továbbra is tömegesen érkeznek a menekültek Magyarországra, pedig az elmúlt héten a cudar őszi időjárás is nehezítette útjukat. A világsajtó ismét hazánkkal foglalkozott az N1 tévé ex-operatőrének röszkei rugdosódása miatt; Leszbosz szigeténél pedig gumibotokkal verték szét a rendőrök a menekültek rohamát. Homokvihar zúgott végig Izraelen, Japánt elöntötte a víz, és új alfajt fedeztek fel az ember családfáján. A hét eseményei képekben.
A fáradtság mellett a cudar időjárással is meg kellett küzdeniük a Szerbián és Magyarországon át Németországba tartó menekülteknek csütörtökön. A röszkei gyűjtőpontnál óriási volt a sár. Akinek olyan szerencséje volt, hogy Budapesten vonatra ülhetett, még nem biztos, hogy ki tudott menni az országból vasúton. Ausztria és Magyarország között megint leállították ugyanis a nemzetközi vonatokat, így sokan gyalog indultak útnak Hegyeshalomból. Csütörtökön kiderült az is, hogy mégsem lesznek tranzitzónák a szerb-magyar határon, de a kormány szerint keddtől minden megváltozik. Ugyanis aznap életbe lépnek az új menekültügyi szabályok, és válsághelyzetet hirdetnek.
Túry Gergely
Menekült fiú a Keleti pályaudvaron csütörtökön. Az állomáson újra felduzzadt a tömeg, a rendőrök igyekeztek fokozatosan a vonatokhoz engedni az embereket, de így is volt tolakodás, többen rosszul lettek.
Stiller Ákos
M. Béla vádlott a szeptember 4-i Magyarország-Románia válogatott labdarúgó-mérkőzés idején a rendőrökre támadók ügyében tartott tárgyalás előtt a budapesti Központi Kerületi Bíróságon. A bíróság három embert letöltendő, két embert felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, továbbá valamennyiüket határozott időre eltiltották a sportrendezvények látogatásától. Pénteken további két embert ítéltek nem jogerősen felfüggesztett börtönre, hivatalos személy elleni erőszak miatt.
MTI / Marjai János
Bejárta a világsajtót annak a magyar operatőrnek a képe, aki Röszkénél menekültekbe rúgott bele. László Petrát még aznap elbocsájtották az N1TV stábjától. Az exoperatőr csütörtökön a Magyar Nemzet Online-nak juttatta el üzenetét, amelyben azt közölte, hogy megbánta tettét. Mint írta, megrémült a felé szaladó menekültektől, ezért kezdett el rugdosódni - kétszer.
AFP / index.hu videója
Eldobált mentőmellények Leszbosz szigeténél. Kiéleződött a feszültség a migránsok és a leszboszi rendőrök között. Tízezres nagyságrendben tartózkodnak migránsok az Égei-tengeri görög szigeten, ahol a helyzet már robbanásveszélyes Athén megítélése szerint. Hétfőn a rendőrség gumibotokkal vette fel a harcot a tömeggel, amely az Athénba tartó Eleftheriosz Venizelosz komphajóra akart felszállni.
AFP / Angelos Tzortzinis
Szerencsésen partot érő menekültek Leszbosznál.
AFP / Angelos Tzortzinis
Több százan vonultak a Corvinus Egyetem Villányi úti campusáról a BAH csomópontig a Corvinus beolvasztása ellen tiltakozva hétfőn. A tüntetők menete délben indult a budai kampusz elől, a Villányi útról. A demonstráció hétszáz-nyolcszáz résztvevője rendőri felvezetés mellett a Villányi úton, a BAH csomópontot érintve a Budapest Kongresszusi Központ épületéhez vonult, ahol az egyetem tanévnyitó ünnepsége kezdődött.
AFP / Marjai János
Menekült Münchenben. Csütörtökön 7038 Magyarországról indult menedékkérő érkezett Ausztrián keresztül vonattal Münchenbe a helyi hatóságok pénteki összesítése szerint, így múlt hét szombat óta 40 ezernél is több menedékkérő érkezett a bajor fővárosba. A müncheni főpályaudvaron a rendőrök és az önkéntesek rutinosan kezelik a lassan állandósuló rendkívüli helyzetet. A hatóságok felkészültsége csütörtökön is megfelelő volt - mondta a felső-bajorországi közigazgatási régió vezetőségének szóvivője. A németek 85 százaléka úgy véli, a döntés következménye az lesz, hogy még több menedékkérő indul útnak Németország felé. Ugyanakkor az augusztusi 60 százalékról 62 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint Németország megbirkózik a menekülthullámmal
AFP / DPA / Nicolas Armer
Megemlékezés az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadások tizennegyedik évfordulóján. A zászlókat egyetemi tanulók emelték a terrortámadás áldozatai iránti tiszteletből a Pepperdine egyetem malibui kampuszán.
AFP / Mark Ralston
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke homlokon csókolja Martin Schulzot, az Európai Parlament elnökét évértékelő beszéde előtt az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban szerdán. Az Európai Bizottság elnöke szerint Európának jobb védelmet kell biztosítania a menekülteknek, ugyanakkor meg kell erősítenie határainak őrzését. Az EU összesen 160 ezer menekültet vállalna át Görögországtól, Olaszországtól és Magyarországtól, őket aztán szétosztaná a tagországok között. Juncker azt is bejelentette, hogy egy sor eljárást indít Brüsszel az uniós menekültjogok megsértése miatt. A schengeni rendszer marad.
MTI / AP / Christian Lutz
Tüntető gazdák szénával dobálnak belga rohamrendőröket az Európai Bizottság brüsszeli épülete előtt hétfőn, az Európai Mezőgazdasági Miniszterek Tanácsának ülése közben. Több ezer gazda tüntetett a mezőgazdasági szektort érintő gazdasági problémák és a jövedelmük csökkenése miatt.
AFP / Emmanuel Dunand
Egy tüntetőt tartóztatnak le rendőrök a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Angliába tett látogatása elleni demonstráció közben Londonban szerdán. Netanjahu csütörtökön találkozott David Cameron brit miniszterelnökkel az angol fővárosban. A táblákon a "Szabadságot Palesztinának" felirat olvasható.
AFP / Justin Tallis
A libanoni hadsereg különleges katonai alakulatának tagjai élő kígyót esznek a közel-keleti nemzetvédelmi előadáson.
MTI / AP / Huszein Malla
A török Nacionalista Mozgalom Párt támogatói a Kurd Munkáspárt (PKK) ellen tüntetnek Isztambulban kedden, miután ezen a napon a PKK lázadószervezet tagjai támadást követtek el egy rendőrségi mikrobusz ellen a kelet-törökországi Igdir tartományban.
AFP / Ozan Kose
A különleges egyenruhás szervezet, a Központi Ipari Védelmi Erő tagjai masíroznak egy parádén kedden, az indiai Hyderabadban. A belügyminisztériumhoz tartozó egység tagjai garantálják a kikötők és más közlekedési vonalak biztonságát, valamint védik a létfontosságú ipari létesítményeket, így például az atomreaktorokat és más erőműveket.
AFP / Noah Seelam
Emberek várnak segítségre házuk tetején a az Ibaraki prefektúrabeli Dzsoszóban, Japánban. Mintegy 80 méteren átszakadt a gát a Kinugava folyón, amely elöntötte a 65 ezer lakosú várost. Japán keleti részén a heves esőzések és áradások következtében három ember életét vesztette, legalább huszonöten eltűntek.
AFP / Yomiuri / Yoichi Hayashi
A dél-afrikai Naledi-barlangban talált előemberi maradványokból rekonstruált koponyát fogja Adam Habib professzor a dél-afrikai a Witwatersrand Egyetemen, Magaliesburgban. Új alfajt fedeztek fel az ember családfáján. A Homo nadeli 15 egyedet számláló maradványait egy dél-afrikai barlangban találták meg. A felfedezés következtében újra kell alkotnunk az elődeink életmódjáról alkotott képet. A csütörtökön nyilvánosságra hozott felfedezés szerint 1550 emberi fossziliát találtak a Dél-Afrikában. Az előember maradványait egy barlangban találták, a korbesorolás szerint külön érdekesség, hogy eddigi ismereteink szerint az ilyen korú előemberek nem éltek még barlangokban.
MTI / AP / Themba Hadebe
Több ezer, kézzel írott üzenetet távolítanak el munkások a jeruzsálemi Siratófal kövei közül szerdán, az idén szeptember 24-re eső zsidó újév, a Rós hásáná előtt. A Siratófal felülete a sok érintéstől az évszázadok során simára kopott. A fal réseibe a látogatók kis cetliket rejtenek, amire különböző kívánságaikat írják fel.
MTI / EPA / Abir Szultan
A Tanna című film hagyományos öltözéket viselő színészei, a Vanuatu-sziget egyik törzsének tagjai a film bemutatója alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden.
MTI / EPA / Ettore Ferrari
Pakisztáni nyomornegyedekből származó gyerekek órán vesznek részt egy iszlámábádi parkban szeptember 8-án, az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napján. Pakisztánban a lakosság 50 százaléka írástudatlan.
MTI / AP / B.K. Bangas
Egy szürke gém áll az észak-izraeli Hula-tóban, miközben homokvihar tombol. Legalább 8 ember meghalt, és több száz embert kellett kórházba vinni a közel-keleti térséget sújtó homokvihar miatt, amely többek között a szíriai menekülttáborokban is súlyos helyzetet okozott. Izraelben minden idők legrosszabb levegőszennyezettségi adatait mérték.
MTI / AP / Themba Hadebe
Nepáli hindu hívő imádkozik égő füstölőkkel Lalitpurban hétfőn, a hindu Bhimsem isten tiszteletére tartott fesztiválon. A newar közösség többsége úgy tartja, hogy Bhimsen jóakarata kedvez az üzleti ügyeknek.
AFP / Prakash Mathema
Meteorok a kelet-németországi Lietzen közelében hétfőn. A szakemberek szerint a hullócsillagok a Perseidák meteorraj részei lehettek.