"Apu, eléggé biztos vagyok benne, hogy meleg vagy"
Gabriela Herman négy éve fotózza azokat a gyerekeket, akiket meleg párok neveltek fel, vagy akiknek az idő során coming outoltak a szülei. A fotósorozat, mint egyik interjújában mondja, egyfajta terápia is a New Yorkban élő portréfotós számára, akinek az édesanyja akkor mondta el, hogy leszbikus, amikor ő egyetemre járt. Ez a téma sokáig tabunak számított az amúgy nagyon összetartó családban. Gabriela egy meleg jogvédő szervezet segítségét kérte, hogy olyan gyerekekkel találkozhasson, ahol hasonló coming out volt a családban. Az évek alatt több tucat fiatallal beszélgetett és készített portrésorozatot a fotós, amit a héten jelent meg a New York Times hasábjain is. Képek és történetek - Nagyítás-fotógaléria.
Hope, New Yorkban nevelte fel a két apja - Tudtam, hogy vannak más összetételű családok is, mert láttam, a barátaimnak vannak nénikéi és bácsikái. És tudtam, hogy van olyan, hogy anya, ami nekem nem feltétlenül volt. Ettől azonban nem gondoltam, hogy kisebbségi helyzetben lennék. Sokat gondoltam a vér szerinti családomra és különösen az anyámra, de a saját fejlődésem szempontjából nem hinném, hogy hátrányba kerültem volna emiatt. Azt hiszem, a szüleim fantasztikus munkát végeztek, hogy egy erős nőnek neveljenek.
Gabriela Herman
Zach, Iowában nevelte fel a két anyja - Nem hiszem, hogy elsősorban az LMBTQ az a szó, ami legjobban körülírná a családunkat. Ha azokra a tulajdonságokra gondolok, ami az anyáimra, ami a családomra jellemző, akkor nem fontosabb, hogy melegekként házasodtak össze, minthogy Packers-szurkolók, vagy egészségügyi dolgozók. Ezek ugyanúgy körülírják, milyenek az anyáim.
Gabriela Herman
Jamie, Chicago mellett nevelte fel anyja és az ő partnerei - Anyám és a különböző partnerei neveltek fel, és még a volt párjai is részei voltak az életemnek olyan mértékig, hogy úgy érzem, egy csomó különböző nő nevelt fel.
Gabriela Herman
Elizabeth, Bostonban nevelte fel anyja, és apja, aki akkor coming outolt, amikor ö egyetemre járt - Azt mondta az apám, itt az ideje, hogy szembesítsen az identitásával. Akkor megkérdeztem, hogy meleg-e. Azt mondta, hogy nem voltak olyan élményei, amik alapján biztos lehetne benne. Azt hiszem, azután azok a szavak jöttek a számra, hogy „Apu, eléggé biztos vagyok benne, hogy meleg vagy.”
Gabriela Herman
Annie, Athensben, Ohióban nevelte fel anyja és apja, aki nővé változtatta magát, amikor ő négyéves volt - Nem nagyon emlékszem arra, amikor apám még férfi volt. Azt hiszem, olyan volt felnőni, mintha két anyám lett volna. Ez számomra nem volt nagy dolog, nem is ismertem mást. Míg egyetemre nem mentem, nem is kellett foglalkoznom vele, hogy miként beszélek másoknak a családomról.
Gabriela Herman
Lucas, Gainesville-ben, Floridában nevelte fel elvált apja és anyja, aki 15 éves korában coming outolt - Anyám leszbikusságát mindig is nagyon könnyű volt elfogadnom, mert úgy neveltek fel, hogy fogadjak el mindenkit. Szokatlan volt, de egyáltalán nem volt nehéz. Ha anyámnak nehezebb lett volna, ha nehezebb lett volna felvállalni a másságát, akkor minden bizonnyal harcoltam volna a jogaiért.
Gabriela Herman
Mark, Pennsylvaniában nevelte fel az anyja és az apja, aki akkor coming outolt, amikor egyetemre járt - Az apám meleg. Ő még mindig a coming out fázisában van. Volt egy megérzésem, mióta az eszemet tudom, hogy az apám meleg. Én mindig is tudtam, hogy queer vagyok, ami sokat segít. Gyerekkorom óta láttam, hogy az apám miként próbálja eltitkolni a feminin oldalát, ugyanúgy mint én – direkt nem tette keresztbe a lábát, és nem használta a kezét beszélgetés közben.
Gabriela Herman
Dori, New Jersey-ben nevelte fel az apja és anyja, aki akkor coming outolt, amikor ő nyolcéves volt - Viszonylag lassan kezdtem el beszélni az embereknek az anyámról, miután egyetemre mentem. Régebben a negyedik-ötödik randin szokott szóba kerülni, de most már az elsőn szóba hozom.
Gabriela Herman
Ilana, Pittsburghben nevelte fel apja és anyja, aki 16 éves korában coming outolt - "Kapuzárási pánikjában anyám nem új autót vett magának, hanem megváltoztatta a szexuális irányultságát."
Gabriela Herman
Karen, Dél-Oregonban nevelte fel apja és anyja, aki Karen húszas éveiben coming outolt - Az, hogy New Yorkban élek, sokkal elfogadóbbá tett. Könnyebbé teszi, hogy beszéljek róla. Amikor felnőttem, senki sem volt meleg, senki nem beszélt róla. De itt bárki, akivel találkozol, az meleg, mindenki beszél róla, és ez egy hatalmas dolog.
Gabriela Herman
Diana, Ossiningban, New Yorkban nevelte fel anyja és apja, aki az egyetemi évei alatt coming outolt - Apám azt mondja, ha nem szegeztem volna neki a kérdést, nem coming outolt volna. Az volt a terve, hogy bezárva élje le az életét. Azt gondolta, soha nem mondja el senkinek.
Gabriela Herman
Vanessa, Észak-Virginiában nevelte fel anyja és apja, aki az ő 28 éves korában coming outolt - A testvérem és én sokkal szomorúbbak voltunk amiatt, hogy hosszú időn keresztül hazudtak nekünk, semmint azért, mert apám meleg.
Gabriela Herman
Darnell, Menlo Parkban, Kaliforniában nevelte fel két anyja és az apja - Magától értetődőnek vettem a tényt, hogy állandóan leszbikusok vettek körbe, azt gondoltam, hogy ez teljesen természetes. Van egy halvány, távoli emlékem, hogy hallgatok a rádióban egy popszámot, és azt feltételezem, hogy az énekes egy azonos nemű embernek énekel.
Gabriela Herman
Kerry, New Jersey-ben nevelte fel apja és anyja, aki 11 éves korában coming outolt - Emlékszem egy beszélgetésre az anyámmal, amikor arról beszélt, hogy feleségül fog venni egy másik nőt. Amikor nagyon kicsi voltam, akkor feleségül akartam venni a legjobb barátnőmet, így rákérdeztem, hogy „Ó, ez olyan mint én és Sarah?”. Ő csak annyit mondott, hogy „Nem, ez nem olyan, mint te és Sarah”.