Ferenc pápa börtönben és az ügyész halála – a hét képei
Disznószépségverseny Hajmáson, óriási vihar és havazás Németországban, halálos túszejtés Isztambulban, Ferenc pápa börtönben és csuklyás menet Spanyolországban. A hét eseményei képekben.
Egy malac a zsűri asztalán a zselicvölgyi sertésszépségverseny döntőjén a Somogy megyei Hajmáson. A zsűri tagjai, ifj. Lóki Géza, a Zselicvölgyi Szabadidőfarm ügyvezető igazgatója, Bíró Ramóna, a Balaton-régió 2014-es borkirálynője és Májer Krisztián fitneszedző voltak.
MTI / Sóki Tamás
Egy személyszállító vonat összeroncsolt mozdonya Pegnitz közelében. Kedd estig három halottja volt Németországban a Niklas orkánnak. A helyenként óránkénti 160-190 kilométeres sebességgel lecsapó, az utóbbi évek egyik legnagyobb vihara többfelé fennakadásokat okozott a közlekedésben, a frankfurti repülőtéren 150 járatot kellett törölni.
MTI / EPA / Nordbayerischer Kurier / Klaus Altmann-Dangelat
A Greenpeace Magyarország aktivistáinak Veszélyes vegyszerek a paprikában című performansza Budapesten. A Greenpeace március elején, közjegyző jelenlétében hét áruházlánc boltjaiban 12-féle paprikát vett, a független laboratórium nyolcban húszféle vegyszermaradványt talált. Azt javasolják a fogyasztóknak, hogy az ökogazdálkodásból származó termékeket részesítsék előnyben a vásárláskor.
MTI / Mohai Balázs
Nigériaiak Muhammadu Buhari ellenzéki elnökjelölt választási győzelmét ünneplik a nigériai Kadunában. Buhari, a Progresszív Kongresszus (APC) párt jelöltje a voksok 54 százalékát szerezte meg a március 28-i nigériai elnök- és parlamenti választásokon.
AFP / Nichole Sobecki
Fegyveresek túszul ejtettek kedden Isztambul egyik bíróságán egy ügyészt, aki a 2013-as kormányellenes tüntetések idején halálosan megsebesített fiatalember ügyében vezette a vizsgálatot. Az ügyészt a betiltott és terrorista szervezetnek minősített szélsőbaloldali Forradalmi Népfelszabadító Párt-Front (DHKP-C) tagjai tartották fogva, és több követeléssel álltak elő. A hatóságok hat órán át tárgyaltak velük a megadásról. A különleges erők azért rohanták meg végül a bíróság hatodik emeleti helyiségét, mert lövéseket hallottak. A török rendőrség agyonlőtte a két támadót, Kiraz kiszabadult ugyan, de életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol belehalt sérüléseibe.
AFP / Ihlas News Agency
Gyászolók Mehmet Selim Kiraz török ügyész temetésén az isztambuli bíróságon egy nappal a túszejtést követően.
AFP / Ozan Kose
Csendőrök és mentők kutatnak a Germanwings német légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó Airbus A320-as utasszállító gépe tragédiájának helyszínén a francia Alpokban fekvő Seynes-les-Alpes-ban. A héten befejeződött a légikatasztrófa 150 áldozatának földi maradványainak összegyűjtése a katasztrófa helyszínén. Mivel már nincsen több holttestmaradvány a helyszínen, szerdán mintegy húsz, hegyvidéki beavatkozásokra kiképezett katona csatlakozott a helyszínelőkhöz az áldozatok személyes dolgainak összegyűjtésére.
AFP / HO / Yves Malenfer
Amerikai és dél-koreai haditengerészek a dél-koreai hadsereg évenkénti szárazföldi és légi hadgyakorlatán a Szöultól 360 km-re délkeletre fekvő Pohangban. A manőverekkel egy esetleges észak-koreai támadás visszaverését gyakorolják.
MTI / EPA / Dzson Hon Kjun
Csuklyás vezeklők körmeneten vesznek részt a délnyugat-spanyolországi Jerez de la Fronterában, a húsvétot megelőző nagyhéten.
MTI / AP / Daniel Ochoa de Olza
Az Iszlám Állam ellen harcoló kurd harcosok pihennek a szíriai Koban város egyik romos épületében. Száz országból több mint 25 ezren csatlakoztak az al-Kaida terrorhálózathoz és az Iszlám Állam szélsőséges szervezethez Irakban, Szíriában és más országokban – derült ki egy friss ENSZ-jelentésből. A Biztonsági Tanács számára készült dokumentumból kiderül, hogy a 25 ezerből csaknem 20 ezer Szíriába és Irakba ment, és elsősorban az Iszlám Államot, másodsorban pedig az al-Kaida szíriai szárnyaként számon tartott an-Nuszra Frontot erősíti. Afganisztánban a helyi biztonsági erők márciusi becslése szerint 6500 külföldi harcos volt, de vannak Jemenben, Líbiában és Pakisztánban is, Szomáliában pedig hozzávetőleg százan harcolnak, de még a Fülöp-szigetekre is mennek külföldiek. A bizottság szerint az Iszlám Állam legyőzése azzal a következménnyel járhat, hogy a külföldi terroristák szétszóródnak a világban, és míg a kormányok arra összpontosítanak, hogy a hazatérő harcosok ne jelentsenek fenyegetést, addig a panel szerint előfordulhat, hogy egyesek ennek ellenére is bűnszövetkezetek tagjává válnak.
AFP / Yasin Akgul
Kisfiú sétál Rio de Janeiro egyik sikátorában a Rocinha nyomornegyedet érintő rendőri műveletek idején.
AFP / Christophe Simon
Jose Ramon Moragrega nyugalmazott tengerész körül keselyűk köröznek, mielőtt megkapnák a napi csemegéjüket, a talicskában érkező nyulakat. A 63 éves férfi szenvedélyesen szereti ezeket a madarakat, és 27 éve foglalkozik velük a kelet-spanyolországi Valderrobres városban.
AFP / Pedro Armestre
Húsvétra hazatérő emberek kocsijának fénycsóvái a Fülöp-szigeteki Manilában.
AFP / Noel Celis
Etiópiai munkás dolgozik a Nagy Reneszánsz (más néven Millenniumi) Gáton a szudáni-etiópiai határon. Etiópia 2013 májusában kezdte elterelni a Kék Nílust, hogy megépítse a 6000 megawattos teljesítményű gátat, amely ha 2017-ben elkészül, Afrika legnagyobbja lesz. Etiópia és Egyiptom március 24-én jelentette be, hogy együttműködnek a gát megépítése érdekében, amely korábban nagy vitákat keltett a két ország között, Egyiptom ugyanis attól félt, hogy a gát miatt csökkenni fog az ország vízellátása.
AFP / Zacharias Abubeker
Itt a húsvét – a németországi Wernigerodében pedig hó lepte el a tojásokkal feldíszített fát.
MTI / AP / Matthias Schrader
A Japan Airlines elnöke, Josiharu Ueki és a cég új dolgozói egy Boeing 777-essel pózolnak egy repülőgéphangárban Tokióban április elsején. A rendezvényen több mint ezer új dolgozó vett részt.
AFP / Kazuhiro Nogi
Nagycsütörtök délután Ferenc pápa a Rebibbia római börtönben, az olasz főváros legnagyobb büntetés-végrehajtási intézetében mutatott be misét az utolsó vacsora emlékére. A pápa 12 rabnak mosta meg a lábát, ahogyan Jézus tette tanítványaival a keresztény hit szerint. Ferenc pápa 2013-ban egy római fiatalkorúak börtönében mosta meg 12 elítélt lábát, tavaly egy római rehabilitációs központ betegeivel tette ugyanezt. Március 21-én Ferenc pápa Nápolyban, a dél-olasz város Poggioreale börtönében ebédelt együtt a rabokkal.
MTI / AP / L'Osservatore Romano pool
Egy nő nézi a 26. pártkongresszus határozatainak végrehajtása című képet a moszkvai Tretyakov Galéria Hiperrealizmus – Amikor a valóság illúzióvá válik című kiállításán.
AFP / Kirill Kudryavtsev
A Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásról (ISS) készült felvétel a Mikronézia felett tomboló Maysak tájfunról. A Maysak szupertájfun kedden Mikronéziában tombolt 250 kilométer per órás szélviharokkal és özönvízszerű esőzéssel. A szörnyű időjárásban négyen haltak meg a szigetvilágban, de az űrből lenyűgözően szép látványt nyújtott a pusztító tájfun.
AFP / ESA / NASA / Samantha Cristoforetti
Munkások sziluettje a naplementében a Fülöp-szigeteki Manilában.
AFP / Noel Celis
Próbababák a New York-i Art and Design Múzeumban, Ralp Pucci The Art of the Mannequin kiállításán.
AFP / Timothy A. Clary
Egy madár repül egy búzaföld felett a kaliforniai Kern megyében, amely az Egyesült Államok második legnagyobb búzatermő vidéke. 2014 tele az elmúlt 65 év legszárazabbja volt, a már negyedik éve tartó kaliforniai szárazság pedig idén rekordalacsony vízszintet fog okozni az április elsején a hegyekben mért hótömegek alapján.
AFP / Frederic J. Brown
Szökőkutat díszítenek fel műanyag gömbbe zárt luficápákkal Nizzában.