Több mint száz évvel ezelőtt adott otthont a Nyugati tér melletti palota a Pesti Hírlap szerkesztőségének, ahova nem kisebb nevek publikáltak, mint Jókai Mór, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond és a házban is egy ideig lakó Mikszáth Kálmán. Most egy év építkezés után környezetbarát irodaház épült a Bajcsy-Zsilinszky úti saroktelken, ahol csak a homlokzat emlékeztet a legendás szerkesztőségre és kiadóhivatalra. Belül több szinttel magasabbra helyezték a gangot lefedő üvegtetőt, de a híres főudvari, Gustav Eiffel irodája által tervezet öntöttvas oszlopokat és az azokat díszítő unikornisokat meghagyták és felújították.
A ház tetejét díszítő saroktorony Budapest ostromakor megsemmisült, így a Nyugati téri panorámás tetőt újragondolta a tervezőiroda, és a zöld energiafelhasználás jegyében napelemek sorát helyezte el.