Nagyítás hvg.hu 2014. február. 01. 19:35

Szuper Ferenc és a tüzes kanca - a hét képei - Nagyítás-fotógaléria

Elhunyt Jancsó Miklós, az egyik legismertebb magyar filmrendező, Ferenc pápa Superman és graffiti lett egyben, tüntettek a paksi bővítés ellen, és elkezdődött a ló éve, amely a jóslatok szerint csupa jót tartogat. A hét eseményei képekben.

Pénteken 93 éves korában elhunyt Jancsó Miklós, az egyik legismertebb magyar filmrendező. Eredetileg jogász végzettségű volt, 1946-ban költözött Budapestre, beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben rendező szakos diplomát szerzett. Az ötvenes években híradófilmek készítésével kezdte pályáját, 1958-ban pedig megrendezte első saját játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel. A Szegénylegények (1965) volt az első, amelyre felfigyeltek a külföldi kritikusok, kirobbanó nemzetközi sikert aratott, Cannes-ban is bemutatták, s ettől kezdve emlegetik Jancsót egy szinten a kor nagy rendezőivel, Fellinivel, Antonionival és Bergmannal.
AFP / Isza Ferenc
Greenpeace-aktivisták hatalmas atomjellé változtatták csütörtök reggel a Clark Ádám téri körforgalom közepén található virágágyást, felhívva a figyelmet "a környezetvédelmi és gazdasági szempontból is elfogadhatatlan" paksi bővítés folyamataira, illetve annak megállítására.
Fülöp Máté
Pénteken délután fél egykor 314 forint fölé emelkedett az euró árfolyama azt követően, hogy reggel Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor és a magyar gazdaságpolitikai élet több szereplője is megszólalt a monetáris politikával kapcsolatban, de a forint szempontjából semmi megnyugtatót nem mondtak. (képünkön a csütörtöki forinthelyzet)
Fülöp Máté
Kijev, Ukrajna - ellenzéki tüntető fogyasztja el ebédjét egy barikád mögött ülve. Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken aláírta a kormánypárti képviselők által megszavazott amnesztiatörvényt, amelyet azonban ellenzéki oldalon elutasítanak. Az amnesztiatörvény elfogadott változata a békés tiltakozók büntetőjogi felelősségre vonás alóli mentességének előfeltételéül szabja, hogy a tüntetők tegyék szabaddá az általuk elfoglalt hivatali épületeket. Ukrán ellenzéki vezetők ezt még a törvény megszavazásának napján, szerdán elfogadhatatlannak nevezték, és a tüntetések folytatására szólították fel híveiket.
AFP / Sergei Supinsky
Látogatók a berlini holokauszt-emlékmű hófödte betontömbjei között a holokauszt nemzetközi emléknapján, 2014. január 27-én.
MTI / AP / Markus Schreiber
Szentpétervár, Oroszország - utasok sziluettje egy busz párás üvege mögött. Szentpéterváron a héten a hőmérséklet -17 fok alá esett, amelyet szakértők szerint a magas páratartalom és a heves szél hatására akár - 26 foknak is érzékelhetett a lakosság.
AFP / Olga Maltseva
A szuperpápa Róma egyik utcáján, a Vatikánhoz közel tűnt fel a minap: az olasz graffitiművész, Maupal ökölbe szorított kézzel, Supermanre emlékeztetve ábrázolja Ferenc pápát, akit 2013-ban az év legjobban öltözött férfijává választották.
AFP / Tiziana Fabi
Hongkong, Kína: Két forgalomfelügyelő posztol egy élőbaromfi nagykereskedelmi piac előtt. A héten ismét felütötte fejét Kínában a madárinfluenza. Hongkongban már kedden döntöttek csaknem 20 ezer csirke kényszervágásáról és 21 napra felfüggesztették a friss baromfi behozatalát a szomszédos dél-kínai Kuangtung tartományból, miután egy szállítmányban vírushordozókra leltek. A nagybani állatpiac fertőtlenítéséről is intézkedtek.
AFP / Philippe Lopez
Mumbai, India - A Davúdi Bohra muzulmán közösség hívei vesznek részt egy az új spirtuális vezetőt, Sziedna Mufaddal Szaifuddint támogató felvonuláson. Az előző szellemi vezető, Sziedna Mohamed Burhanuddinntó 102 évesen hunyt el.
AFP / Punit Paranjpe
Aleppó, Szíria - férfi javítja az elektromos vezetékeket Aleppóban. A héten a szíriai légierő újabb légi csapásokat mért az ország második legnagyobb városára.
AFP / STR / Shahba Press
Jombang, Indonézia - A heves esőzések okozta földcsuszamlásban öt ember meghalt, és tíz rekedt az összedőlt házak romjai alatt kedden az indonéziai Kelet-Jáva tartományban. A sárlavina 15 házra zúdult, és öt közülük összeroskadt. A mentőalakulatokat rendőrök, katonák és önkéntesek segítik a romok alatt rekedt falubeliek kiszabadításában. Indonéziában napok óta esik az eső, ami sok helyütt földcsuszamlásokhoz és többtucatnyi ember halálához vezetett.
AFP / Juni Krsiwanto
Mumbai, India - egy nyomornegyed lakosai néznek ki egy bezárt bolt ajtaján.
AFP / Punit Paranjpe
A 2014-es téli olimpiának otthont adó Szocsi tengerpartja.
MTI / EPA / Anatolij Malcev
Kabul, Afganisztán - lakosok sétálnak a Shuhada tó partján. Pokolgépes merényletben meghalt egy autóbusz hat civil utasa, további 13 pedig megsebesült a dél-afganisztáni Hilmend tartományban a hét elején. Tavaly több mint 2500 afgán civil halt meg, több mint 5000 pedig megsebesült a tálibok merényleteiben az ENSZ afganisztáni missziójának adatai szerint.
AFP / Shah Marai
Lerwick, Egyesült Királyság - "vikingek" az éves hagyományos Up Helly Aa ünnepen a Shetland-szigeteken. Az 1800-as évek elejétől január utolsó keddjein megtartott Up Helly Aa, azaz a viking tűzfesztivál során elégetik egy viking gálya másolatát, fáklyákkal vonulnak fel, majd végül vad mulatozásba fognak a résztvevők a skóciai Shetland-szigetek székvárosában.
AFP / Andy Buchanan
Barcelona, Spanyolország - Txell Miras egyik modellje a 2014-2015-ös őszi-téli kollekció bemutatóján.
AFP / Josep Lago
Újdelhi, India - életkép
MTI / AP / Szaurabh Dasz
Masserberg, Németország - téli sportok szerelmesei a hóval borított Türingiai-erdőben.
AFP / Martin Schutt
Manila, Fülöp-szigetek - kínai filippínó imádkozik a kínai holdújév alkalmából. Pénteken kezdődött a tűz-ló éve.
AFP / Noel Celis