Először lehetett utazni a 4-es metrón, szurkolhattunk a magyaroknak a barcelonai vizes vébén, miközben az egész világon szenvedtek a nyári kánikulától. Képes összefoglalónk a hét fontosabb eseményeiről.
Véget ért az egyhetes Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó, Ferenc pápa szentmisével zárta brazíliai utazását. Az egyhetes látogatást mintegy 3 millió fiatal jelenlétében ünnepi szentmisével zárta a Copacabana strandon.
AFP / Vanderlei Almeida
Hétfőn négy északkeleti megye kivételével az egész országra harmadfokú, piros figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, mert a napi középhőmérséklet 27 és 30 fok között alakult. A hőség hétfőn tetőzött, néhol 40 fok körüli csúcshőmérséklettel.
Stiller Ákos
Barcelona, Spanyolország: elképesztő hajrá után Gyurta Dániel világbajnoki címet szerzett 200 méteres mellúszáson a barcelonai vizes vb-n. Az olimpiai bajnok magyar úszó 100 méternél még csak hetedikként fordult, majd 50 méter alatt ledolgozta minden hátrányát és elsőként fordult rá az utolsó szakaszra, ezután pedig fölényesen nyerte a versenyt.
MTI / Kovács Anikó
Tarlós István jelenlétével hétfőn mutatták be a 4-es metró Kelenföld és Keleti pályaudvar közötti szakaszát. A főpolgármester a szerelvényen utazó újságíróknak elmondta: a dolgok mostani állása szerint jövő március 31-én kezdődik az úgynevezett utasforgalmi teszt; ekkor már utasokat is szállítanak a szerelvények.
Stiller Ákos
Leipzig, Németország: tigrisek játszanak a helyi állatkertben. Idén harmadik alkalommal ünnepelték a rigrisek nemzetközi világnapját, melyet a 2010-ben megtartott Tigris Csúcstalálkozón jelölték ki Szentpéterváron.
AFP / DPA / Waltraud Grubitzsch
Hyderabad, India: hindu hívek a Bonalu fesztiválon
AFP / Noah Seelam
Thaiföld: szombaton órákon keresztül szivárgott a tengerbe az olaj egy lyukas vezetéken keresztül a thaiföldi Koh Samet szigetnél, amely a bangkokiak és a külföldi turisták kedvelt úti célja. A szakértők szerint mintegy 50 ezer liter nyersolaj kerülhetett a vízbe. A PTT állami gáz- és olajvállalat munkatársai úszó kordonokkal kerítették el a foltot, hogy megvédjék a partokat, de a szél és a magas hullámok miatt kudarcot vallottak. A thaiföldi energiaóriás nevéhez fűződik a 2009-es ausztráliai olajkatasztrófa is. Akkor is több ezer liter nyersolaj ömlött a tengerbe, miután felrobbant egy megrongálódott olajfúró, és a szennyezés még az indonéziai vizeket is elérte. Az ausztrál kormány vizsgálódásai szerint a thaiföldi vállalat műszaki hiányosságai okozták a katasztrófát.
MTI / AP / Daily News
Avellino. Olaszország: súlyos autóbusz-baleset történt vasárnap késő este Dél-Olaszországban, egy nápolyi turistákat szállító busz durrdefekt vagy fékhiba miatt előbb több autónak nekirohant, majd a viadukton átívelő autópálya kordonját átszakítva a mélybe zuhant. A szerencsétlenségben 38 ember vesztette életét.
AFP / Carlo Hermann
A NASA Terra nevű műholdjának közepes felbontású képalkotó spektroradiométerének (MODIS) felvételén párhuzamos felhőbordák sokasága borítja az eget a Bering-tenger felett.
NASA
Lipcse, Németország: érdeklődők a lipcsei csata panorámaképe előtt. A 111 méter körméretű és 21 méter magas képen az 1813-as lipcsei csata vagy más néven a népek csatája látható, amely napóleoni háborúk döntő ütközete volt.
MTI / EPA / Jan Wotas
Debrecen: hungarocellből kifaragott elemet díszít debreceni műhelyében Szabó Erzsébet virágkötő. A figura az augusztus 20-i debreceni virágkarneválon felvonuló egyik kocsit fogja díszíteni.
MTI / Czeglédi Zsolt
Kecskemét: az olasz Frecce Tricolori kötelék érkezése a kecskeméti repülőbázisra. A reptéren augusztus 3-4-án kerül megrendezésre a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató.
MTI / Ujvári Sándor
Sanghaj, Kína: kisfiú hűsíti magát a kánikulában
MTI / AP / Eugene Hoshiko
Phenjan, Észak-korea: távozó katonák a koreai háború hatvanadik évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. 1950. június 25-én a jelenlegi vezér, Kim Dzsongun nagyapja, Kim Ir Szen pártfőtitkár által vezetett Észak-Korea (kínai támogatással) támadást indított Dél ellen. Az északi csapatok bevették Szöult, elfoglalták csaknem az egészKoreai-félszigetet. Az ENSZ égisze alatt szeptemberben jelentős amerikai erő szállt partra és vette fel a harcot az agresszorral. A konfliktusban mintegy kétmillió ember halt meg, az 1953 július 27.-én aláírt tűzszüneti megállapodás pedig a határvonalat lényegében a háború előtti helyen, a 38. szélességi foknál rögzítette. Békemegállapodás azonban mindmáig nincs a két Korea között.
AFP / Ed Jones
Chambley-Bussières, Franciaország: hőlégballonok a világrekord kísérlet előtt: 408 ballonnal indulnak idén a nemzetközi légi-ballon találkozón.