Az iskola jövőjéről tartott fórumon mintegy ötszáz ember jelent meg, szülők és diákok vegyesen, a meghívott vendégek közül pedig Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármestert, a parlament oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke, Mezey Barna, az ELTE rektora, Király Miklós, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, valamint Mikonya György, az ELTE Tanító és Óvóképző Karának dékánja is megjelent. A fórumon elhangzottaktól többen elsírták magukat.
Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere elmondta, bár az iskolát az ELTE tartja fenn, 2007 óta egy szerződés keretében a Hegyvidéki Önkormányzat évente 50 millió forintos támogatást nyújtott az intézménynek, erre azonban a továbbiakban nincs keret. Mint mondta, az ELTE Gyakorlóiskolájának általános iskolai képzését meg akarják tartani, mert az szakmailag nagy értéket képvisel, a kis gyerekeket pedig nem akarják más iskolákba áthelyezni. Elmondása szerint amennyiben a középiskolai oktatás megszűnne az intézményben, a B épületét bezárnák, az A és C épületben azonban tovább működne az iskola.