Vegyvédelmi ruhába öltöznek a katonák Devecseren az iszapömlés estéjén. Amikor Szegő Iván Miklós kollégámmal autóba vágtuk magunkat és összepakoltuk gumicsizmáinkat, egyetlen dolgoban állapodtunk meg: semmilyen körülmények között nem megyünk bele abba a folyadékba, amiről csak azt tudtuk, már többen kerültek kórházba miatta. Hamar feladtuk fogadalmunkat.

Beöltözött katonák, háztetőkön ülő emberek és lezárt devecseri utcák. Mintha csak egy katasztrófafilm kulisszái közé keveredtünk volna - Budapestről elképzelni sem tudtuk a pusztítást.

Kolontár a katasztrófa másnapján. Az éjjelt tábori ágyakon töltöttük egy devecseri tanteremben, több tudósító kollégával. A hajnali képek, a meggyötört és megdöbbent emberek arca többet mondott el a katasztrófáról számomra, mint bármilyen kép a pusztításról.

Elöntött háza előtt álló asszony Kolontáron. A maró iszap veszélyeinél sokkal nagyobb megpróbáltatás volt úgy dolgozni, hogy szemünk láttára mentek tönkre emberi sorsok. Szeretném hinni azonban, hogy a fotóriporterek által készített képek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az ország gyorsan a károsultak segítségére sietett.

Utat tisztító katona Kolontáron. Elképesztő volt a kontraszt a teljes védelmi ruhában dolgozó katonák és a gumicsizmás helyi lakosok között. Sokan hitték azt, hogy a katonák tudnak valamit az iszap káros hatásairól, csak nem árulják el.

Pánik tört ki, miután elterjedt, hogy egy újabb része szakadt át a tározónak. Hosszú, nehéz percek teltek el, míg bebizonyosodott, hogy a hír kacsa volt. Később még többször elterjedt ugyanez az álhír, hasonló pánikot kiváltva. A bizonytalanság napokig kitartott.

Szegő Iván Miklóssal közös ebédünk lapul a kolontári kisboltban dolgozó hölgy kezében. Fájdalmas és abszurd volt a helyzet, ahogy a mindennapi élet biztonságát jelentő kisboltot elérte a katasztrófa.

Kolontár lezárt területe a katasztrófa másnapján, itt végezte a legnagyobb pusztítást az iszap. Ide az elmosott híd miatt nem lehetett közvetlenül a településről bejutni, csak teljesen megkerülve, egy GPS-en halványan jelzett földúton.

Elmosott házak, embermagasságig érő iszapnyomok, kétségbeesett lakosok. A sokkoló látvány ellenére mégsem a képek, hanem a hangok maradtak meg bennem a mai napig: a szemerkélő eső hangja, ami az élettelen csönddel keveredik.

Több kilométert gyalogoltunk az iszappal elöntött Marcal mentén, szerencsétlen, döglődő halakat fotóztam, hogy bemutassuk a pusztítást, de mint kutyabarátot semmi nem érintett meg annyira, mint a képen látható eb. A halakat sajnos nem szeretem.

Megbarnult lambéria, családi képek Devecseren. "Nézzék ezt, mutassák meg, micsoda pusztítás ért bennünket!" - invitáltak minket a házukba a helyiek. Nem tudtunk elmenni amellett, hogy emberek életébe törünk be, de megértettük, hogy sokak fájdalmán könnyít, ha megmutathatják, mi történt velük.

Lakossági fórum Devecseren. A fáradtság mellett a bizonytalanság volt a legnagyobb teher.

Életkép Kolontáron. A mindennapokra festette fel magát az iszap több centis magasságban. Pár nap múlva már ott is ott volt, ahol korábban nem, odakerült gumicsizmákon.

Darabonként mentették és tisztították meg az értékeiket sokan, egyenként törölgetve a valamire még tartott tárgyakat.

Zöldellő fa, a háttérben pedig madarak az almásfüzitői vörösiszap-tározónál. Nem hittünk a szemünknek, de tény: a természet mindent legyőz.

Horváth Károly és családja egész életében a testén fogja viselni az iszap okozta sebeket.

"A házért talán tudnak kárpótolni, de a gyerekért soha" - mondta Juhász Zoltán, aki az iszapkatasztrófában nemcsak a házát, hanem tizennyolc hónapos Angyalka lányát is elveszítette. A Triponttal közösen sikerült jótékonysági fotókiállítást tartanunk, és az ebből befolyt közel kétszázezer forintot a Juhász családnak adományoztuk. A képet vásárlóknak itt is szeretnénk kifejezni hálánkat.

Holdbéli tájon folyik a gát építése. Megdöbbentő volt látni az autó nagyságú sziklatömbök tucatjait, amelyeket játszi könnyedséggel sodort száz méterekkel arrébb az iszapáradat.

A tározó kiszakadt, monumentális része. Döbbenettel figyeltük az építmény nagyságát. Nem csoda, hogy senki sem sejtette, hogy ez egyszer kiszakad. Többen számoltak be csodával határos megmenekülésről, amint a robaj után, a vörös görgeteget látva a kert végéből szaladtak be a házba.

Kínjukban viccelődnek sokan.

Zajlik a bontás. A helyiek döbbenettel figyelték az általuk ismert városrészek eltűnését.

„Szememnek csillaga, drága Szűzanya, állítsd meg ezt a rettenetes vérfolyamot” – fohászkodott a szobájába szorult, 89 éves Éva néni, amikor a vörösiszap elérte házát, amiben 45 éve lakott. Fejér Éva Mária menekült már a világháború fenyegetése elől, aztán az új hatalom kisemmizte a családját, őt kizárták az egyetemről, és alig kerülte el a Hortobágyra deportálást. Néhány nyugodtabb évtized után, 2010-ben pedig a vörösiszappal küzdött meg. Ezt is túlélte, most ismét új életet kezd. Képünkön lebontásra ítélt házától búcsúzik.

Új otthon Kolontáron: "Látja, mi van felírva a bejáratra? IHS. Tudja mit jelent? Feltámadás. Ez történt velünk is".