Idén már 54 újságírót öltek meg Oroszországban
Tíz éve nem halt erőszakos halált olyan nagy számú újságíró Oroszországban, mint idén: december elejéig 54-en vesztették életüket erőszak következtében.
Mint Oleg Panfilov, a kockázatos újságírás központjának igazgatója az Eho Moszkvi rádióban elmondta: évente általában "csak 20-22" gyilkosságot követnek el újságírók terhére. A legtöbb eset nincs összefüggésben az áldozatok tevékenységével.
Panfilov szerint évi 150-160 esetben éri támadás a sajtó képviselőit, ezeknek a fele vezethető vissza az illetők munkájára. Ennél is jobban fenyegeti azonban újságírókat a fokozódó politikai és jogi üldözés. Ezt jól mutatja, hogy 2002 vége óta jelentősen megnőtt a sajtó munkatársai ellen indított perek száma.