Vállalkozás hvg.hu 2024. szeptember. 10. 18:39

Az új tulajdonos elbocsátaná a WeTransfer dolgozóinak 75 százalékát

Bevett szokása a felvásárló cégnek, hogy a váltás után létszámleépítésbe kezd.

Az olasz székhelyű Bending Spoon alapítója és vezérigazgatója, Luca Ferrari bejelentette, el fogja bocsátani a WeTransfer munkatársainak 75 százalékát.

Hozzátette, egyelőre nem akar részletekbe bocsátkozni, de azt megosztotta, ahhoz, hogy a jövőbeni terveiket valóra tudják váltani, egy kisebb csapatra van szükség. “Bár nem szeretünk fájdalmas vagy népszerűtlen döntéseket hozni, megtesszük, ha úgy gondoljuk, hogy ez segít felvirágoztatni a céget” – mondta Ferrari.

A Bending Spoon idén eddig ismeretlen összegért júliusban vásárolta fel a 2009-ben, Hollandiában alapított céget, aminek a helyi sajtó szerint jelenleg több mint 350 alkalmazottja van.

A TechCrunch szerint nem ez lenne az első eset, hogy a Bending Spoons elbocsátja egy általa felvásárolt cégek alkalmazottainak egy részét annak érdekében, hogy az nyereségesen működhessen: az Evernote alkalmazottainak számát 2023 februárjában 129 főre csökkentették, 2024 elején pedig Meetupnál létszámleépítés volt a felvásárlást követően.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.