Vállalkozás MTI 2024. április. 17. 21:06

Betiltották a Twittert Pakisztánban

Pakisztán hatóságai a YouTube-ot 2012 és 2016 között elérhetetlenné tették az „istenkáromló” videók miatt, az X használatát pedig idén, a februári parlamenti választások után már jelentősen korlátozták, most pedig be is tiltották.

A pakisztáni belügyminisztérium ideiglenesen betiltotta az X közösségi platform (korábbi nevén Twitter) működését az országban szerdán nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva.

A minisztérium Reuters hírügynökséghez eljutott dokumentuma szerint „a pakisztáni törvények betartásának kudarca és a felületen tapasztalt visszaélések tették szükségessé a tilalom elrendelését”.

A pakisztáni vezetés jelezte a problémákat az X irányába is, de a vállalat nem mutatott hajlandóságot azok megoldása terén – derül ki a dokumentumból.

„Az X betiltásáról szóló döntés a nemzetbiztonság védelme, a közrend fenntartása és a nemzeti egység megőrzése érdekében született” – írták, hozzátéve, hogy a döntéshez a pakisztáni hírszerzési és biztonsági ügynökségek jelentései adták az alapot.

A beadvány szerint az X-en tevékenykedő „ellenséges elemek” az ország destabilizálását tűzték ki célul.

Pakisztán hatóságai a YouTube-ot 2012 és 2016 között elérhetetlenné tették az „istenkáromló” videók miatt, az X használatát pedig idén, a februári parlamenti választások után már jelentősen korlátozták. Ezenkívül két alkalommal a TikTokot is betiltották, és csak azután engedélyezték újra a működését, hogy több mint 18 millió, elfogadhatatlannak ítélt videó eltávolítására kötelezték.

Az AFP hírügynökségnek Moiz Dzsaferi ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy az X korábbi blokkolása miatt bírósági eljárást kezdeményezett, és a szerdán megszületett ítéletben arra kötelezték a kormányt, hogy ismét tegye elérhetővé a felületet.

Elon Musk új ötlete az X-pénzről és a blokkolásról szól

Úgy tűnik, a prémium előfizetés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Elon Musk most már azt mondja: fizetniük kell majd az új X-felhasználóknak, ha posztolni szeretnének. Hogy mennyit és meddig, az zavaros.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.