Vállalkozás hvg.hu 2024. március. 05. 14:47

Hatalmas beruházásra készül Jellinek Dániel cége Dél-Budán, az önkormányzat hiába küzd ellene

A helyhatóság szerint a projekt „kezelhetetlen mértékű többletterhelést" jelent Kelenföld egészségügyi, oktatási és közlekedési infrastruktúrájára.

Dél-Budán, az egykori Villamosszigetelő és Műanyaggyár telephelyén, a Fehérvári út–Galvani utca–Szerémi út–Barázda utca által határolt, csaknem 8 hektáros telekre egy 1880 lakásos lakótelepet fog felhúzni a Jellinek Dániel milliárdos által felügyelt Lowell120 Invest Kft. – írja az mfor.hu.

A lap arról is ír, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a kivitelezés alatti zajterhelés és a rezgéskibocsátás határérték feletti lesz. Igaz, az elkészülő épületegyüttesnél már nem lesz túllépés.

Osztozkodik Tiborcz és Jellinek a Vörösmarty téri üvegépületen

A Vörösmarty1 eddig kizárólag Jellineké volt.

Az önkormányzat azonban aggódik, szerintük mérhetetlenül megnőne a gépjárműforgalom és a beruházás „kezelhetetlen mértékű többletterhelést jelent Kelenföld egészségügyi, oktatási és közlekedési infrastruktúrájára”. Mindez már csak azért is igaz lehet, mert a környéken több NER-es lakópark épül, így az mfor.hu összesítése szerint „egy viszonylag szűk területen közel tízezer új lakás jelenik meg, és sem a közúti, sem a szociális infrastruktúra nincs felkészülve erre”.

A testület éppen ezért tárgyalni akar a beruházóval, és szeretné kisebbre venni a megépítendő lakások számát. Mindez azonban csak és kizárólag a beruházón fog múlni, mivel a kormány korábban kiemelt beruházássá nyilvánította a projektet, így abba a helyhatóságnak már semmilyen beleszólása sincs.

hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.