Vállalkozás hvg.hu 2024. február. 29. 13:10

Tízmilliós bírságot kapott tőzsdei manipuláció miatt egy magánszemély az MNB-től

Az illető ellen büntetőfeljelentést is tett a jegybank.

Piaci manipuláció miatt szabott ki 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot egy magánszemélyre a Magyar Nemzeti Bank.

Az illető ellen az MNB hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást, amely megállapította, hogy egyes ügyletkötéseivel tiltott piaci manipulációt követett el a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett POLYDUCT, eSense, Megakrán és FuturAqua részvényekre vonatkozóan. Magatartása ugyanis hamis, félrevezető jelzéseket közvetíthetett az érintett részvények tőzsdei forgalmának alakulásáról, illetve árfolyamáról, amivel sértette a pénzügyi eszközök kereskedésének tisztaságát és átláthatóságát, ezáltal a tőkepiac integritását.

Az MNB szerint a bírság összegének megállapításánál súlyosító körülménynek számított, hogy a magánszemély tevékenységét négy részvényre vonatkozóan és hosszabb időn keresztül folytatta. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy az adott értékpapírokhoz határidős termék nem kapcsolódott a BÉT-en, valamint a BUX és BUMIX indexkosarakban sem szerepeltek.

A jegybank az ügyben tiltott piacbefolyásolás gyanújával büntetőeljárást is kezdeményezett a Fővárosi Főügyészségen.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.