Vállalkozás hvg.hu 2023. július. 16. 17:45

40 millióért dolgoznak hostessek az MTVA rendezvényein és forgatásain

Az MTVA a keretösszeg 70 százalékának lehívására kötelezettséget vállalt.

A közbeszerzési eljárás eredménye szerint egy éven keresztül a Nebuló-Meló Iskolaszövetkezet biztosítja a hostesseket a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapítvány (MTVA) számára, a július 3-án aláírt egyéves szerződés 40 millió forint plusz áfáról szól – adta hírül a Media1.

Mint írják, a hostessek feladata az MTVA szervezésében, annak székhelyén vagy külső helyszíneken megvalósuló rendezvényekre, illetve televíziós műsorok forgatására érkező vendégek fogadása, valamint egyéb eseményeken hostess tevékenység ellátása.

A hostesseknek egységes öltözéket, a lányoknak fehér, vállat takaró blúzt és minimum combközépig érő szoknyát vagy nadrágot, a fiúknak fehér inget és sötét hosszú nadrágot jekk viselniük. A megrendelő a lányoknak selyemsálat, a fiúknak nyakkendőt biztosít, ennek viselete kötelező.

Egyes rendezvényeken előfordulhat jelmezbe öltözött hostessekre is szükség lehet, a ruhát ilyenkor az MTVA biztosítja.

Úgy lehet becsülni, hogy a szolgáltatás havi 600-800 órát vesz igénybe. Ez azonban a műsorstruktúra miatt egyes hónapokban több, más hónapokban pedig kevesebb is lehet.

Az MTVA ugyanakkor a keretösszeg 70 százalékának lehívására kötelezettséget vállalt.

A közbeszerzési felhívásra három munkaerő-közvetítő iskolaszövetkezet jelentkezett, de a legolcsóbb nettó órabérrel számoló ajánlattevőt kizárták, mivel az árai nem vették figyelembe a jövőre is várható minimálbér-emelést.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.