Vállalkozás hvg.hu 2023. április. 11. 12:21

Lehallgatta vendégeit egy budapesti szépségközpont, 30 milliós bírságot kapott érte

Minden helyiség be volt kamerázva.

30 millió forintra bírságolta a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) azt a budapesti szépségközpontot, mely megsértette az adatgyűjtési szabályokat – egyebek mellett azzal, hogy még a vendégeit is lehallgatta.

Dr. Udvari Jesszika, a budlegal adatvédelmi szakértőjének az ismertetése szerint NAIH azután kezdett el vizsgálódni, hogy több bejelentést kaptak, mely szerint a szépségközpont minden helyiségben (irodában, kezelőben, folyosón, recepción) kamerákat üzemeltet. A bejelentések szerint a menedzseri irodában mind a munkavállalókat, mind a vendégeket lehallgatják. A szépségközpontban összesen 32 kamerát telepítettek és működtettek, a bejárathoz, a folyosón, az irodában, az ügyfélváróban és még a kezelő-, illetve a diagnosztikai szobákban is.

A vállalkozás a kamerás megfigyelésen túl jelentős mennyiségű személyes adatot is gyűjtött, illetve kezelt, beleértve az érzékeny információkat is, megsértve ezzel a GDPR és az Infotörvény több rendelkezését is. Mindkét esetben hiányoztak, vagy nem megfelelőek voltak a GDPR által előírt tájékoztatások és leírások, hiányzott a megfelelő hatásvizsgálat is. A szépségközpontnak az volt a gyakorlata, hogy arra kérték vendégeiket, adják meg ismerőseik nevét és elérhetőségeit, majd ezen adatok felhasználásával ingyenes kezelést ajánlanak az így megkeresett érintetteknek.

A vállalkozás nem adta meg a kamerák különböző helyeken való használatához a jogalapot, és a személyes adatokat az érintett személyek beleegyezése nélkül gyűjtötte. A NAIH által a helyszíni szemlén lementett kamerafelvételeken egyrészt a munkavállalók munkaállomásai voltak láthatóak, úgy, hogy minden egyes helyen láthatóak és hallhatóak a munkavállalók munkavégzés közben.

A NAIH egyébként még a döntés meghozatala előtt két alkalommal is 500 ezer, illetve 600 ezer forint bírsággal sújtotta a vállalkozást amiatt, mert az nem tett eleget a tájékoztatásnyújtási kötelezettségének, a hivatal kérdéseire válaszait csak késve és hiányosan küldte meg.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.