Domány András
Szerzőnk Domány András

A kormány teljesítette a borászok kérését, több jelentős borászat abban bízik, hogy az állam segítségével juthatnak hozzá az Ital Magyarország csődje után a bent ragadt pénzükhöz.

Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítették az Ital Magyarország Kereskedelmi Kft. csődeljárását. Ezt több jelentős borászat kérte, amelyeknek a követelései benn ragadtak a cégnél. Azt remélik, hogy ha az ügynek felszámolás lesz a vége, a folyamatot az állam felügyelheti, és csak így látnak garanciát arra, hogy gyorsan a pénzükhöz jussanak.

Három felszámolás is stratégiai jelentőségű lett: a kiskunhalasi Öko-Futuráé, a mélyhűtött élelmiszerekkel foglalkozó debreceni Permafrosté és a budapesti GenerorG vegyigyáré.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.