Ellenzéki politikusok egy 12 milliárd forintra kiállított pótdíjelismervényt nyújtottak át a Karmelita kolostor kordonjának, mivel az épülethez nem engedték oda őket. Azért pótdíjaztak, mert a kormány nem fizette ki a fővárosnak az éves tömegközlekedési támogatást.
„Aki Budapest ellen van, az a nemzet ellen van” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester, miközben tömegközlekedéssel tette meg az utat a Széll Kálmán térről a Várba, a Karmelita kolostorhoz, hogy ott tiltakozzon, amiért a kormány még nem fizette ki a fővárosnak a törvény szerint a közösségi közlekedés működtetéséhez járó 12 milliárd forintos állami támogatást.
Karácsony szerint Budapesten kiderült, hogy az ellenzék tud kormányozni. Ezért a Fidesz elveszi a pénzt, hogy úgy tűnjön, mintha nem tudnának kormányozni. Csak épp a fővárosiaktól veszik el a pénzt, nem a politikusoktól.
Körülbelül mától kellene a kormánynak finanszíroznia a tömegközlekedést. Emlékeztetett rá, hogy a kormány (az állam) kevés támogatást ad a bevett egyharmados megosztáshoz képest. A magyar kormány csak a tizedét adja (12 milliárdot) a költségeknek. Pedig
ennél sokkal nagyobb összegek repkednek a központi költségvetésben nagy baromságokra
– mondta a főpolgármester.
Karácsony Gergely szerint a kormány a 12 milliárdról szóló támogatásiszerződés-tervezetet se küldte el – ezzel cáfolta Palkovics László innovációs miniszter állítását, miszerint csak a főpolgármester aláírása hiányzik a dokumentumról.
A tömegközlekedés esetleges leállításával kapcsolatban Karácsony azt mondta: „Mindent megteszünk, hogy a lakók észre se vegyék az óriási finanszírozási problémát.” Így azonban a lakók úgy érzik, mintha nem is lenne komoly gond.
Lesz egy pont, amikor lehet, hogy erre is rákényszerülünk
– utalt arra, hogy a városvezetés egy ponton akár a tömegközlekedés akár ideiglenes leállításáról is dönthet.
Karácsony Gergely a Karmelita előtt tartott sajtótájékoztatón is emlékeztetett a nemzetközileg elterjedt finanszírozási modellre, amely szerint egyharmados arányban állják a költségeket az utasok, a helyi önkormányzat és a központi kormány. És arra, hogy ezt a kormány az elmúlt években felborította. Sőt, idén egyáltalán nem érkezett meg a pénz. Jele sincs, hogy a kormány kifizetné – hangsúlyozta Karácsony.
A főpolgármester és kíséretében érkezett fővárosi ellenzéki országgyűlési képviselők és képviselő-jelöltek egy 12 milliárd forintra kiállított pótdíj-elismervényt vittek a miniszterelnöknek.
Az önkormányzat nem tudja és nem is akarja összekuporgatni ezt a pénzt, máshonnan elvonni. Követelik, hogy a kormány fizesse ki
– mondta a főpolgármester.
Végül a politikusok megpróbálták kézbesíteni a csekket. A Karmelita kolostor közvetlen környezetét kordonokkal zárták el. A kordont őrző rendőrök nem engedték be a küldöttséget, és a pótdíjat sem vették át. Ez aligha érte meglepetésként az ellenzéki politikusokat, a táblára már be voltak készítve a lyukak, amiken gyorskötözőket átfűzve hozzáerősítették a kordonhoz.