A vevő a Budapesten is működő TIER.
Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója, a TIER 100 százalékban felvásárolta a térség első számú kerékpármegosztóját, a Nextbike-ot. Az akvizícióval a TIER bérelhető kerékpárokkal és e-bike-okkal bővíti elektromos járműveinek portfólióját, és a világ vezető kétkerekű közlekedési eszközöket megosztó mikromobilitási szolgáltatójává válik – közölték a hétfőn.
A TIER és a Nextbike ezzel együttesen 400 városban szolgáltathat több mint 250 ezer jármű bevonásával.
A Nextbike 2004 óta üzemeltet kerékpárkölcsönző rendszereket, többnyire a városok kizárólagos szolgáltatójaként, és 17 éves fennállása során jövedelmező üzleti modellt alakított ki.
„A Nextbike felvásárlásával annak piaci tapasztalata és több száz városra kiterjedő kapcsolatrendszere is a rendelkezésünkre áll. Ez egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a kerékpármegosztást új szintre emeljük, még több közlekedési alternatívát kínáljunk az autóhasználat helyett, és a leginkább fenntartható mobilitási megoldást kínáljuk” – mondta Lawrence Leuschner, a TIER Mobility vezérigazgatója és társalapítója.
Az akvizíció jelentős mérföldkő a TIER működésében. A vállalat a magyarországi, hollandiai és bahreini piacra lépéssel immár 16 európai és közel-keleti országban van jelen. A TIER októberben zárta le 200 millió dolláros, D sorozatú tőkebevonását. A jelenleg 2 milliárd dollárra értékelt vállalat eddig összesen 660 millió dollárnyi saját és külső forrásból származó tőkét gyűjtött.
A Nextbike is eseménydús évet tudhat maga mögött, és tovább erősítette piacvezető pozícióját a kerékpármegosztás területén. A koronavírus-járvány ellenére 50 százalékkal nőtt a nextbike-kerékpárok használata. Az elmúlt 18 hónapban 17 országban, összesen 60 projekthez biztosítottak új kerékpárokat. Kiemelendő a kölni KVB bike korszerűsítése 3000 új kerékpárral, a budapesti, bilbaói és göteborgi hálózatbővítések, valamint az olaszországi és montenegrói piacra lépés.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.