Vállalkozás Bank360.hu 2021. szeptember. 29. 11:10

Hiába nő a kezelt vagyon, kevesebben vannak az önkéntes nyugdíjpénztárakban, mint tavaly

Az önkéntes nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon a második negyedév végén meghaladta az 1677 milliárd forintot – 2020. év végéhez képest ez 3,2 százalékos növekedést jelent. A taglétszám viszont a korábbi trendekhez hasonlóan csökkent, a tavalyi évhez viszonyítva 0,9 százalékkal, ráadásul a tagok átlagéletkora is emelkedik. A Bank360.hu elemzői arról kérdezték az önkéntes nyugdíjpénztárakat, hogy mennyit számítanak az online megoldások a tagtoborzás során, illetve hogy milyen eredményekre számítanak a második félévben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénztárakról szóló féléves beszámolója szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon tavaly év vége óta 3,2 százalékkal nőtt, a második negyedév végén 1677,4 milliárd forint volt. A taglétszám viszont 0,9 százalékkal csökkent a 2020. év végi eredményhez képest, emellett ha az ötéves eredményeket nézzük, akkor egyértelműen látszik, hogy a 16–29, illetve a 30–44 évesek aránya folyamatosan csökken, a 45–59 évesek és a 60 felettiek aránya pedig nő az önkéntes nyugdíjpénztárakon belül.

Látható tehát, hogy az önkéntes pénztárak számára az egyik legnagyobb kihívást a tagok átlagéletkorának a növekedése jelenti, ezzel párhuzamosan pedig az a probléma, hogy a fiatalokat egyre nehezebb megszólítani a hosszú távra szóló, csekély hozamot kínáló megtakarításokkal, még akkor is, ha ezek kiszámíthatóak és minimális kockázatvállalás mellett fenntarthatók. A kérdés, hogy mit tesznek a pénztárak azért, hogy vonzóbbá tegyék ezt a megtakarítási formát a fiatalok számára – többek között erről is kérdeztük őket.

Az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár számára az első félév kedvezően alakult, a tagdíjbevétel, a hozamok és az új belépők számát tekintve is, emellett a rendszeres megtakarítók és a munkáltatói befizetések is növekedtek, átlagosan 5 százalékkal. A várható negyedik hullám ellenére a második félévben is kismértékű növekedésre számítanak. A tagtoborzást tekintve az mondható el, hogy 2021-ben az új pénztártagok 14 százaléka online vagy telefonon keresztül lépett be a pénztárba. Az utolsó negyedévben az egyéni tagdíjbefizetések emelkedésére számítanak, összefüggésben a visszaigényelhető szja-val.

Az Allianz Önkéntes Nyugdíjpénztára 2021-ben a terveknek megfelelően teljesített, a tagdíjbevételek kissé meg is haladták a várakozásaikat.

Az Erste Önkéntes Nyugdíjpénztár számára jól indult 2021, az első félév bevételei ugyanis 7 százalékkal meghaladták a tavalyi év azonos időszakát, emellett az Aegonhoz hasonlóan az év végére jellemző, nagyobb befizetési kedvben bíznak – igaz, az arra jogosultak várhatóan egyébként is visszakapják a befizetett szja-t az egyszeri kedvezménynek köszönhetően.

Az Erste Önkéntes Nyugdíjpénztár vezetője, Mohr Lajos elmondta, hogy 2020. május óta van lehetőség online tagtoborzásra, illetve mára az összes szolgáltatás igénylése és az ügyintézés is bonyolítható online formában. “A tapasztalatok szerint erre nagy igény van a pénztártagok részéről: az aktív tagok 30 százalékával már csak elektronikusan tartják a kapcsolatot, az elmúlt egy évben pedig az új tagok közel 15 százaléka online lépett be a pénztárba” – tette hozzá a pénztár vezetője.

Az OTP Nyugdíjpénztárhoz az első félévben, a tavalyihoz képest több mint 11 százalékkal, 2019 azonos időszakához képest 25 százalékkal emelkedtek a tagdíjbefizetések. Az OTP tapasztalatai alapján az új belépők jelentős része továbbra is a papír alapú belépést preferálja, ám egyre többen választják a tavaly óta elérhető online belépési lehetőséget, mely elsősorban a fiatalabb generáció körében népszerű.

Az MKB Nyugdíjpénztárnál az idei évben a befizetések az előzetes várakozásokon felül alakultak, a munkáltatók 3 százalékkal utaltak többet a dolgozóik juttatására, az egyéni befizetések pedig 9 százalékkal növekedtek 2021 első félévében a tavalyi év azonos időszakához képest. A nyugdíj-megtakarítás és nyugdíjtudatosság felértékelődése tapasztalható mind a magánszemélyek, mind a vállalatok irányából. A pénztárba való online belépésre az MKB-nál is van lehetőség, emellett a Tagi Portállal megoldható a napi ügyintézés is online formában, és ezzel a lehetőséggel egyre többen élnek is.

Közeledik az év legfontosabb időszaka

Az év utolsó hónapjaiban érkezik be az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz jellemzően a legtöbb egyéni befizetés, az éves befizetések után visszaigényelhető szja reményében. A pénztártagok számára személyi jövedelemadójukból évente legfeljebb 150 000 forint igényelhető vissza, ami 750 000 forintos éves befizetéssel használható ki teljes mértékben.