Vállalkozás hvg.hu/MTI 2021. július. 15. 13:11

Az EU Bírósága kimondta: megtilthatják a cégek, hogy a dolgozóik hidzsábot hordjanak

A politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés bármely látható szimbólumának viselését megtilthatják a cégek, ha be tudják bizonyítani, hogy ez a munkáltató valós érdekét szolgálja.

Az Európai Unió Bírósága két ügyben is kimondta, hogy az európai vállalatok megtilthatják alkalmazottaiknak a muszlim nők hagyományos fejkendőjének, a hajat és a nyakat eltakaró hidzsábnak a viselését, ha szükségesnek tartják, hogy az ügyfelek felé semlegesnek mutassák magukat vagy megelőzzék az esetleges társadalmi konfliktusokat.

Az ítélet nemcsak a muszlim vallási jelképekre vonatkozik, hanem a politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés bármely látható szimbólumára.

A döntés előzménye azt volt, hogy Németországban egy gyermekneveléssel foglalkozó hamburgi intézményben, illetve a Müller kiskereskedelmi láncnál pénztárosként és eladóként dolgozó nőket munkáltatójuk a vallási semlegességre vonatkozó belső szabályzatra hivatkozva felszólította a hidzsáb munkahelyi viselésének mellőzésére. Az alkalmazottak diszkrimináció vádjával eljárást indítottak az ügyben, az illetékes német bíróság pedig az uniós törvényszékhez fordult, hogy megtudja, a vállalat belső szabályzata összhangban van-e az egyenlő bánásmódról szóló uniós irányelvvel.

Az EU bírósága azt is kimondta, hogy a vallási, politikai és világnézeti jelképek viselésének tilalma csak akkor igazolható, ha a munkáltató „valós” érdekeit szolgálja. Ahogy azt is, hogy ha valamelyik ország saját törvénye az uniós szabálynál többet enged meg, akkor a bíróságoknak azt is figyelembe kell venniük.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Riba István 2025. március. 06. 16:00

Bocs, mégis lesznek náluk fegyverek – miért küldenek 78 magyar TEK-est Bosznia-Hercegovinába?

Ilyen az, amikor Orbán Viktor nem avatkozik be más államok belügyeibe: magyar pénz és terrorelhárítók érkeztek Bosznia-Hercegovinába. Milyen politikai haszonszerzés reménye vezeti a Balkánon kavaró magyar miniszterelnököt, amikor a térség autoriter vezetőivel barátkozik? Vagy szimplán csak az orosz érdekeknek való megfelelés a cél?