Az már biztos, hogy nem lett volna szabad felmelegítve visszaönteni a Chicago folyóba napi 19 millió gallon vizet, a büntetés akár 12 millió dollár is lehet.
A Cook megyei körzeti bíróság bírója, Sophia Hall kimondta, illegálisan használta a folyó vizét a Trump Hotel Chicagóban, amivel megsértette az állami környezetvédelmi törvényeket - írja Business Insider.
Hogy mekkora büntetésre számíthat a szállodalánc, – voltaképp maga a frissen leköszönt amerikai elnök – még nem ismert, de az ügyészség 50 ezer dolláros büntetést követel, plusz napi 10 ezer dollárt a probléma rendezéséig. Ez a Business Insider szerint akár 12 millió dollár is lehet a végére.
Az eljárás még 2018-ban indult a szálloda ellen, amikor kiderült, hogy a cikk szerint a légkondicionáló berendezések miatt valószerűtlenül soknak tűnő, napi 19 millió gallon (tehát nagyjából 71 millió liter) vizet használ fel a Chicago folyóból hűtésre, ezt a vizet pedig magasabb hőmérsékleten engedi vissza, miközben 2017-ben lejárt az engedélye.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.