A cég nem panaszkodhatott az ünnepi eredményeire.
1,5 milliárd karácsonyi ajándék és háztartási cikk kiszállítása pár nap alatt úgy sikerült, hogy az Amazon saját vírusprotokollt alkalmazott – nyilatkozta a világkereskedelemért felelős vezérigazgató.
Jeff Wilke azt is elmondta, hogy a cég, amelynek korábban sok munkaügyi vitája volt, 2,5 milliárd dolláros bónuszt osztogatott az év végén. Korábban ugyanis az Amazon sok alkalmazottja sérelmezte, hogy a kiszállítás során óriási a fertőzésveszély: emiatt még sztrájkok is voltak az USA-ban, éppúgy mint Európában. Erre találták ki a sajátosan az Amazon vírusprotokollt, amely jelentős mértékben csökkenti a fertőzés veszélyét a kiszállítás során.
Az európai kereskedők meg szeretnék állítani az Amazont
Az USA-ban az Amazon piaci részesedése immár meghaladja a 40 százalékot, és Európában is rohamtempóban száguldanak, mert a koronavírus miatt jelentősen megnőtt az igény a házhoz szállítás iránt – állapítja meg a Le Figaro rámutatva, hogy nem véletlenül lett Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere.
Csakhogy a nagy kérdés az: mi lesz így a hagyományos kereskedelemmel? A pandémia sok cég számára komoly kihívást jelent, mert a vásárlók elmaradása profit helyett inkább csak veszteségeket eredményez. Párizsban különösen megérzik a pénzes külföldi turisták hiányát, hiszen ők jelentették a legjobb vásárlókat a luxus fellegvárában, ahol a legtöbb helyen már kínaiul is folyékonyan beszélő eladók fogadták a vastag pénztárcájú klienseket.
A kereskedők éppen ezért Emmanuel Macron elnököt, illetve az Európai Uniót ösztönzik arra, hogy korlátozza az Amazont, amely szerintük az európai piacokat éppúgy letarolhatja, mint az amerikait.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.