Vállalkozás hvg.hu 2020. július. 14. 08:10

A legtehetősebb magyarok még a járvány alatt is gazdagodtak

Az állampapírok iránti kereslet csökkent, részvényeket viszont többen vettek, hátha a válság után majd megnő az értékük.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Június végén mintegy 45 ezer privátbanki számlán már közel 6 ezer milliárd forint szunnyadhatott – írta az Mfor.hu a tehetősebb magyarok megtakarításait kezelő hazai privátbanki szolgáltatók válaszai és saját becslései alapján.

A lap szerint mind a 14, Magyarországon bejegyzett privátbanki szolgáltató által kezelt vagyon gyarapodott 2020. január 1. és június 30. között. Ráadásul egy olyan időszakban,

amiből több mint 3 hónap a koronavírus miatti veszélyhelyzet idejére esett.

A cikkből kiderül az is, hogy nőtt a kockázatvállalási hajlandóság, ugyanis sokan vettek részvényeket, arra számítva, hogy a válság után megnő az értékük. Ezzel szemben az állampapírok iránti kereslet enyhén, az ingatlanoké pedig jóval masszívabban visszaesett.

A CIB Banknál azt is hangsúlyozták, hogy mivel a privátbanki portfóliókban hagyományosan magas a devizakitettség, a vagyonok gyarapodásához a forint viszonylag jelentős gyengülésének is köze volt. A hazai fizetőeszköz például az euróval szemben most 7 százalékkal áll lejjebb az év elejéhez képest, de volt már 12 százalékos mínuszban is – írta az Mfor.hu.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.