Vállalkozás Lengyel Miklós 2020. március. 03. 14:44

Koronavírus: három hónapos karantén jön a briteknél?

Drákói intézkedéseket fontolgat Boris Johnson kormánya, hogy elkerülje azt a helyzetet, amely Olaszországban is kialakult. A Business Insider megszerzett egy kormányzati programot, amely szerint szinte kínai szigorral akarnak küzdeni a koronavírus ellen.

12 hétig minimális kapcsolat más emberekkel, baj esetén ennyi ideig kell karanténban maradni – többek közt ezt irányozza elő a még elfogadás előtt válságterv arra az esetre, ha valóban kitör a járvány Nagy-Britanniában. Jelenleg 39 koronavírusos beteget tartanak nyilván az Egyesült Királyságban, de a szakértők az olasz szindrómától tartanak. Itáliában gyorsan elterjedt a koronavírus, a halálos áldozatok száma jelenleg 52.

A fiatalabb nemzedékeket úgy akarják megóvni, hogy bezárják az iskolákat egy időre. Ahol lehet, ott bevezetik a távoktatást, hogy a gyerekek lemaradása ne legyen túlságosan nagy.

Négy fokozat

Boris Johnson vírusellenes válságprogramja négy fokozatot határoz meg. Nagy-Britannia jelenleg az első fokozatnál tart, amely azt jelenti, hogy megpróbálják feltartóztatni a járványt. Ha ez nem sikerülne, akkor a negyedik fokozat már egy olyan vészhelyzetet jelentene, amikor a kórházak sürgősségi osztályai félretesznek minden más beteget, és kizárólag a vírusfertőzésre koncentrálnak. Megjegyzendő: Vuhan városában kipróbálták ezt a rendszert, ám nagyon sok olyan beteg halt meg, akinek a kezelését a vírusválság miatt elhanyagolták.

A brit közegészségügyi szolgálat, az NHS felszólította nyugdíjas orvosait és ápolónőit, hogy amennyiben még munkaképesek, akkor álljanak készenlétben, mert behívhatják őket vészhelyzet idején.

Addig is mit tehetnek a brit polgárok? Nem sokat: felszólítják őket, hogy gyakran mossanak kezet meleg vízzel, illetve ügyeljenek rá, hogy a kézmosás legkevesebb 20 másodpercig tartson.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.