Vállalkozás MTI 2020. január. 09. 18:23

Már folynak a tárgyalások az OTP szlovák leányvállalatának eladásáról

Több konkurens intézmény jelezte érdeklődését az OTP Banka Slovensko megvételére.

Az OTP eladja a szlovákiai leányvállalatát, a hírt szerdán megerősítette Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója is. Az OTP Banka Slovensko sajtóosztálya csütörtökön azt közölte, hogy már több konkurens bankkal is folynak a tárgyalások a leányvállalat eladásáról.

"Az érdeklődőkkel a tárgyalások folyamatban vannak, a további lépésekről a kötelező érvényű ajánlatok kiértékelése után születik döntés

- írta közleményében a pénzintézet.

Az OTP kivonulásáról először 2019. augusztusában röppentek fel hírek, akkor a Trend szlovák gazdasági hetilap meg nem nevezett forrásra hivatkozva írt arról írt, hogy eladásra kínálják a leányvállalatot. A bank akkor nem kommentálta a hírt. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerdán már tényként közölte, hogy a bank 2020 tavaszáig kivonul a szlovák piacról. Az OTP Bank szlovákiai leányvállalatának piaci részesedése 2018-ra 1,8 százalékra csökkent, míg 15 évvel ezelőtt 2,9 százalék volt. A Reuters szerint most azért döntött a távozás mellett a bank, mert az elmúlt években nem sikerült 3 százalék felé tornáznia a piaci részesedését az országban.

Az OTP Bank Nyrt. 2002-ben vált a szlovák leányvállalat többségi tulajdonosává, jelenleg részvényeinek 99,44 százalékát birtokolja, a fennmaradó tulajdonrész kisrészvényesek tulajdonában van. A leányvállalat központja Pozsony, a pénzintézet Szlovákiában 62 kirendeltséggel rendelkezik.

A magyar OTP anyavállalat jelenleg 12 közép- és kelet-európai országban van jelen, többek közt Szerbiában, Bulgáriában, Moldáviában, Romániában, Montenegróban, Albániában, Horvátországban, Ukrajnában, és Oroszországban. Amennyiben a vállalat kivonul Szlovákiából, továbbra is egy tucat országban lehet jelen a régióban, miután a pénzintézet szerdán jelentette be, hogy lezárta szlovén SKB Bank felvásárlását. Ljubljanában Csányi azt is elmondta, hogy már az ázsiai piac iránt is érdeklődnek.

Az OTP Banknak közel 40 ezer alkalmazottja és 20 millió ügyfele van.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.