Vállalkozás hvg.hu 2019. október. 25. 08:35

"Becsületsértés": reagált a Fidesz a hódmezővásárhelyi cégvezetők leváltására

A vásárhelyi Fidesz szerint a polgármester tettestárs volt, amennyiben bűncselekmények történtek az önkormányzati cégeknél. A közgyűlés csütörtökön szavazta meg, hogy visszahívják az önkormányzati cégek vezetőit.

„Nem csupán politikai tisztogatás, de még becsületsértés áldozatai is” – írja közleményében a Fidesz vásárhelyi szervezete a leváltott vezetőkről. Szerintük, amennyiben bűncselekményeket észleltek korábban a város vezetői a cégek működésében, akkor jelenteniük kellett volna azt a hatóságok felé. A promenad.hu helyi hírportálon jelent meg csütörtökön, hogy politikai tisztogatásnak tartják a kirúgásokat. Erre reagált a helyi Fidesz a Facebookon.

Az újonnan megalakuló közgyűlésen még csütörtökön szavazták meg a képviselők, hogy két önkormányzati cég néhány igazgatósági tagját, illetve a vállalatok felügyelőbizottsági tagját is visszahívják posztjukról. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ismét megválasztott polgármestere úgy indokolta a vezetők leváltását, hogy a cégeknél már korábban is tapasztaltak szabálytalanságokat, többször is kezdeményezték a cégek átvilágítását, de ezt az akkor még többségben levő kormánypárti képviselők nem szavazták meg. Most, élve azzal, hogy a testületben is többségbe kerültek a Mindenki Magyarországa és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület jelölte, mostanra már megválasztott és hivatalba is lépett képviselők, csütörtökön, zárt ülésen szavazták meg a vezetők visszahívását.

Nem sokkal előtte Márki-Zay Péter, az alakuló díszközgyűlésen arról beszélt, nem kell tartania senkinek a nézetei miatt attól, hogy ennek következményei lehetnek, sőt, aki ilyen megkülönböztetéssel él, attól elhatárolódnak. Márki-Zay Péter azt is elmondta a sajtónak több ízben, hogy politikai tisztogatás nem lesz a városban, de a korrupciónak gátat szabnak. A vezetők visszahívásával a cégek működését tennék átláthatóbbá, valamint gazdaságosabbá. A helyi Fidesz közleményében most azt írja, hogy több, képzett szakember becsületét érte sérelem, és azt is írják, hogy bűncselekményeket a választás óta nem is állt módjukban elkövetni, amit elkövethettek volna, azért viszont a polgármesternek is vállalnia kellene a felelősséget.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.