Vállalkozás hvg.hu 2019. július. 01. 11:16

A 6 forintos flottaszolgáltató sem tudja, mi lesz a telekomos szerződésükkel

Bezárt a 6 forintos flottaszolgáltató ügyfélszolgálati irodája, telefonos visszahívást is csak egy hét múlva tudnak meg biztosítani. Azt állítják: a Telekom adott nekik ultimátumot.

Közleményben reagált a 6forint.hu az értesülésre, hogy becsődölhetett a flottaszolgáltatója, a Fondeo. A cég ügyfélszolgálati számát még a múlt héten kikapcsolták, és az iroda is bezárt. Az ügyfelek azt az értesítést kapták, hogy a Telekom felé nem rendezte tartozását a cég, ezért elérhetetlenné váltak a telefonszámok.

Most azt jelezte a cég: csődről nincs szó. A SIM-kártya korlátozásai a telekomos előfizetéseik egy részét érintette. Az ügyfélszolgálati iroda megszűnt, telefonos visszahívást majd jövő hétfőtől tudnak biztosítani. Az irodai számlabefizetés lehetősége szintén megszűnt.

A Telekom korábban azt közölte, „az intézkedésre azért volt szükség, mert a cég többszöri felszólítás ellenére sem mutatott hajlandóságot jelentős tartozásának rendezésére, illetve a számára felajánlott részletfizetési konstrukció elfogadására”. 

Egyelőre nem tudunk arra vonatkozóan semmilyen információt adni, hogy mi várható a telekomos szerződésünkkel kapcsolatban

– írták. A cég „rendelkezik tartalékokkal, nem fizetésképtelen”, de szerintük a Telekon/T-Systems az ügyfeleik megszerzéséért ultimátumot adott nekik.

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.