Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A legismertebb hazai Renault-kereskedés alapítójáról, Baumgartner Antalról elsősorban fia, Zsolt autóversenyzői karrierje ugrik be, azt már kevesen tudják, hogy a 73 éves üzletember ma mangalicákat tenyészt, éttermet üzemeltet, és közben Orbán Viktor politikájának híve. A HVG hetilap Portré rovatában megjelent interjú bővebb verzióját olvashatják.
„13 éves gyerekként Szombathelyen feltettek a vonatra, hogy Sárváron szálljak le, de elaludtam, és Budapesten szálltam le” – mondja karrierje első állomásáról Baumgartner Antal, a Vas megyei Egervölgyben született és felnőtt 73 éves autókereskedő, akinek nevét ma már egy világhírű mangalicasonka is viseli.
A fővárosban a nővérével lakott együtt, aki egy év után nem tudta már eltartani, így ő abbahagyta a középiskolát, és ipari tanulónak állt. Nagybátyja volt a 4-es számú autójavító igazgatója, így odaszegődött. „Összekevertem a csillagkulcsot a villáskulccsal” – mondja, de hamar beletanult, és évfolyamelsőként végzett. Ösztöndíjasként 1969 tavaszán a Bicskei utcai Renault-szervizbe került, megnyerte a „szakma ifjú mestere” címet, és ennek eredményeként 8 hónapos párizsi ösztöndíjat nyert.
23 évesen leigazolta volna a Vasas labdarúgóklubja, de a sportorvosi vizsgálat helyett egy váltószerelési munka csábította el, és aztán abba is hagyta a futballt. Ötszörös aranykoszorús mester lett, de nem a napi 8 óra munkából lett Balaton-parti nyaralója, hanem a fusizásból. Ahogyan a nyombélfekélye is. Ellenállt a beszervezésnek, nem is kapott iparengedélyt, csak akkor, amikor kiderült, hogy az elvtársak is hozzá hordták a Merkúrban átvett vadonatúj Daciáikat, hogy „rakjam össze rendesen”.
Balatoni szomszédjával, Koller Györggyel 1989-ben alapította meg a Baumgartner Autócentrum Kft.-t. Azért, hogy ő lehessen az ország első autóimportőre, egy levelet írt a párizsi Renault-nak. Kiderült, már azok voltak a vezetők, akikkel az ösztöndíj ideje alatt együtt dolgozott Párizsban. Aláírták a szerződést a Renault-val, így három hét múlva már meg is érkezett az első, új autókkal teli tréler. „Mikor 1989-ben meglátták a kertünkben a Renault-kat, elterjedt a városban, hogy betört a kapitalizmus Magyarországra.” Míg régen csak Renault-val foglakozott, ma már az eladás 70 százaléka Dacia. „Ezeket már nem kell újra összerakni, de nem is tudnám, tanácsot kell kérnem a vevőszolgálati vezetőnktől, aki tanulóként jött ide hozzám, ha bele kell nézni a motortérbe. Tehát megelőzte a szekér a lovat.”
Az autók mellett a XI. kerületben szállodát üzemeltet, de farmja is van, az ott nevelt mangalicákat és magyar tarkákat pedig a felesége nagymamájáról elnevezett Mimama nevű étteremben dolgozzák fel.
17 évig lakott albérletben, „a zsebemben hordtam a vagyonomat”, majd jött egy csinos lány az életébe. „Annyira szép volt, hogy nem hagyhattam, hogy más vigye el” – mondja feleségéről, akivel már 46 éve házasok. Budapesti családi házban él, a korábbi Forma–1-es pilóta fiával és annak családjával. Hobbija a sakk és a tenisz, de kikapcsolni igazán csak a három unokájával tud.
HVG: Hogyan lesz egy autókerekedőből mangalicatenyésztő?
Baumgartner Antal: Idegileg és anyagilag is eléggé megviselt a Forma–1, szükségem volt a változásra, a maradék pénzemből vettem egy tanyát a szülőfalum környékén, és megcsináltam magamnak a nyugalom szigetét. Mangalicát először akkor láttam, amikor jó barátom Arnold Mihály, a volt VPOP egykori vezére hívott el Ipolyvecére, ahol egész hétvégén át mangalicát ettünk sütve és főzve. Akkor eldöntöttem, hogy nekem is kell mangalica. Aztán beleástam magam a témába, hogy jó üzlet is legyen.
HVG: És az lett?
B. A.: Nem igazán. Évente 30 darab mangalicát vágunk le hétéves korban, és öt évig érleljük a sonkáját. A sonka így 12-13 évesen kerül az asztalra. Sokan nem értik, hogy minek mindez, de ez egy kézműves munka. Én paradicsomi körülmények között tartom a mangalicáimat, amit ők a sonka, tőkehús, szalámi és kolbász minőségével hálálnak meg.
HVG: Miért az ön nevét viseli a sonka, ennyire büszke rá?
B. A.: Nagyon büszke vagyok rá, de először nem akartam a nevemet adni hozzá, mert az autókereskedő sonkája olyan, mint a csizma az asztalon.
HVG: Valakitől csak megtanulta, hogy kell jó kolbászt, sonkát, szalámit készíteni.
B. A.: Egy régi szalámimestertől, aki 86 évesen is nagyon magas minőséget képvisel.
HVG: Ön is beáll néha a tűzhely mögé?
B. A.: Nem, nálunk a feleségem a professzor. Ő felügyeli a családi éttermet is, ami az ő nagymamája után lett Mimama. A nagymama százéves receptkönyvéből főz ma is, és az étteremben is ez a konyha alapja. Nálunk csak házi ízek vannak, itt nincs séf vagy cukrász, csak háziasszony, aki tud főzni és sütni, akit mi Ronaldo Józsinak hívunk. Itt minden saját: a malac, a marha, a lekvár, a savanyúság, a szörp is.
HVG: Százéves a kínálat is: gulyásleves, rántott hús; nem akarja követni a trendeket egy modern séffel?
B. A.: Aki kakasból akar tyúkhúslevest főzni? Nem kell mindent újragondolni. Akart már itt dolgozni neves séf, nem is egy, de nem vettem fel egyiket sem, mert mind alkalmatlan volt a hagyományos házi ízekhez. Azért vannak nálam is sztárséfek, igaz csak az asztalnál. Széll Tamás és Hamvas Zoltán barátom is idejár, ha jót akar enni igazi magyar alapanyagokból készült házi ételekből. Ők adják a kontrollt nekem, természetesen a Rosenstein családdal együtt, valamint a törzsügyfeleim visszajelzései.
HVG: Máshol kiállhatatlan vendég?
B. A.: Nem könnyű velem. Még nekem is nehéz a saját elvárásaimnak megfelelnem. De sehol nem csinálok botrányt. Nem vagyok hülye, hogy háborogjak. Hazamegyek, és otthon eszem egy jót.
HVG: Árulja el azt is, min bukott meg a fia Forma–1-es karrierje!
B. A.: Ezt a szót, hogy megbukott, csak azok mondják, akik nem tudják, milyen különleges dolog bekerülni a Forma–1-be, és milyen különleges képességekkel kell rendelkezni ehhez. Zsoltinak már megvolt a szerződése a Jordan-istállóval 2003-ban, és a Minardival is 2004-ben. Az állam megígérte a támogatást, azonban a versenyszezon előtt egy hónappal kiderült, hogy a pénzt hitel formájában akarják adni.
A Forma–1 egyenlő a mérnöki diplomával. Mit jelent ez? Gokarttal kell kezdeni, követi a junior pályaautó – Zsolt esetében Renault –, utána Forma–2-es pályaautó, Forma–3-as pályaautó, utána Forma–3000-es pályaautó, ezután minimum 2000 kilométert kell igazoltan versenyezni, és az eredmények alapján lehet beleülni tesztelésre a Forma–1-es autóba. És ha az megfelelő, akkor lehet pályázni Forma–1-es licencre. Ha ez megvan, szükség van szponzorokra elegendő pénzzel, és csak ezek után lehet menni a Forma–1-be.
Úgy érzem, így visszatekintve, ha akkor Orbán Viktor lett volna a miniszterelnök, aki a sportot szereti és értékeli, akkor tovább mehettünk volna a Forma–1-ben. Erről a kétéves versenyzésről a mai napig azt érzem, hogy adtam Magyarországnak Forma–1-es pilótát a saját költségemmel szponzorálva. A világon huszonkettő Forma–1-es pilóta van, és ebben a körben két évig szerepelt Zsolt. Bárhol járok a világban, nagyon tisztelik az ő Forma–1-es karrierjét, mert nem tudják, mit jelent az irigy szó. Magyarországon soha nem kaptunk ezért elismerést. Nem kevés pénzébe került a cégemnek, de 14 év után is úgy érzem, hogy a hazámnak és a fiamnak tettem.
HVG: Már egy sor versenytársa bezárta már a boltot, de maga még mindig árul autókat, hogyan sikerült talpon maradnia a válság után?
B. A.: Szorgalmas és egészséges voltam, mentem előre. És a szerencse sem került el. Minden nálam dolgozó fiatalnak azt mondom: ne csak várja a szerencsét, jön az magától, ha sokat dolgozik. Az én legnagyobb szerencsém, hogy családi béke van, mert így megvan a lelki békém is.
HVG: Nem minden projektje idilli. A közelmúltban természetkárosítás miatt jelentették fel.
B. A.: Azért jelentettek fel, mert bekerítettem a saját földemet, ami már 23 éve a társamé és az enyém, és mostanra valóságos szemétdombbá változott. A Budakeszi Önkormányzat pénzt kért, de mivel nem adtuk meg, változtatási tilalmat rendelt el a területre.
HVG: Van abban logika, hogy nem akarták, hogy a természetvédelmi területen a dallasi Ewing családéhoz ranchokat építsen. Bosszantják a közügyek akkor is, ha nem a saját telkét érintik?
B. A.: A dallasi ranchokra azt tudom mondani, hogy soha nem akartunk luxuslakásokat építeni erre a természeti oltalom alatt álló területre. Akik erről írtak, azok azt sem tudják, hogy a külterületen hogyan lehet építkezni, hogyan lehet kerítést építeni, pedig csak el kellene olvasni a törvényt. Hogy nekem mint törvénytisztelő magyar állampolgárnak 23 éven keresztül a törvényeket betartva, teljes közművel rendelkezve miért nem lehet építkezni?! Azért, mert az irigység felülír minden törvényt és szabályt. De jól érzem magam abban a miliőben és békében, amit megteremtettem, hogy beszélgetésünk közben idejön a feleségem és megpuszil.
Válaszolva második kérdésére, 30 éve vagyok a Renault Baumgartner Kft. tulajdonosa. 30 év alatt annyit építkeztem, mint a fecskék, és mindig találkoztam különböző közügyekkel. Soha nem bosszantottak. Budapesten hét helyen volt telephelyem, mindenhol szeretettel fogadtak mint vállalkozót, és mindig megtaláltuk a közös hangot, kivételt jelent ez alól a Budakeszi Önkormányzat, akivel 23 év óta nem sikerült megtalálni a közös hangot. Mert szerintem csak az érdekli őket, hogy társammal ne tudjunk építkezni. Mindent megtesznek ennek érdekében, nekünk csak a szemételhordás maradt a kiemelkedő szépségű Natura 2000-es területről. És ha már közügyek, azon is drukkolok, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr ne engedje be a migránsokat. Akit nem erőszakoltak még meg, az nem tudja, mi a tét.
HVG: Miért mondja ezt, esetleg látott már menekültet a luxus Renaultjából?
B. A.: Kőbányán is van egy szalonom, egyszer odafelé menet én is – mint mindenki – láttam a rengeteg menekültet a Keletinél, szörnyű volt a kosz és szag. Egy közeli barátom is átélt szörnyű dolgokat. Nem szeretném, hogy az unokáim olyan környezetben nőjenek fel.
HVG: Pedig előbb-utóbb az lesz, a magyar fiatalok elmennek, gondolom, az osztrák és angol bérekkel ön sem tudja állni a versenyt.
B. A.: Nem a bérekkel van a gond, megfelelő embert nem találok. Az étteremben egy év alatt 60 embert cseréltem le. A konyhán nincs változás, a kiszolgáló személyzet volt alkalmatlan. Még most sem vagyok teljesen elégedett. A jókat viszont megfizetem. De most már jönnek vissza külföldről a szakma nélküli hölgyek és urak munkát keresni.
HVG: Az nem bosszantja, hogy a munkának nincs értéke, hogy anélkül is lehet milliárdokat keresni?
B. A.: A munkának mindig van értéke, ha valaki jól dolgozik és kiváló szakember. Ez lehet mérnök, közgazdász vagy autószerelő. Sokan voltunk az országban, akik zsebükben hordták a vagyonukat, és később befektették. Egy kialakuló piacgazdaságban könnyű volt pénzt keresni mindenkinek, csak szerencse kellett hozzá – kinek kevesebb, kinek több.
HVG: Bár kiválóan tartja magát, de nem gondolt arra, hogy átadja a stafétabotot a fiának?
B. A.: Az is eljön, de nem egyszerű, azt ki kell érdemelni. Ez is lépcsőzetesen megy, akárcsak a Forma–1-ben: 8 általános, érettségi, mérnöki diploma, majd mérnök-közgazdász diploma, és ehhez a 10 éve folytatott gyakorlat. A Forma–1-ben is mindig tesztelni kell, ugyanúgy a gazdaságban is. Én addig dolgozom, amíg szeretem. Ha már nem tudok alkotni, vagy valamilyen nehéz dolgot megoldani, akkor azonnal abbahagyom. Autókereskedőként már elértem, amit lehetett, most úgy élem az életemet, ahogy elterveztem.
